Egy 27 éves nő a bukaresti tűzvész 32-ik halottja

Harminckettőre emelkedett a bukaresti tragédia halálos áldozatainak a száma. Kedd reggel kórházban elhunyt a tűzvész egyik sérültje, egy 27 éves nő – számolt be a Digi24 hírtelevízió.

Az áldozat testfelületének több mint 50 százaléka megégett, a tűzben megsérültek a légútjai is. A bukaresti Szent Pantelimon Kórház szóvivője, dr. Fiorella Mitoiu a hírtelevíziónak elmondta, hogy az egészségügyi intézményben ápolt sebesültek közül további kettőnek kritikus az állapota.

Mint ismert, pénteken tűz ütött ki a bukaresti Colectiv klubban, az ott szórakozó több száz ember azonban nem tudott idejében kimenekülni az egyetlen használható kijáraton: 26-an a helyszínen, öten pedig a kórházba szállításuk után meghaltak, 136 embert továbbra is égési sérülésekkel és füstmérgezéssel ápolnak a fővárosi kórházakban, közülük csaknem 30-nak az állapota életveszélyes.

A legfőbb ügyészség időközben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított bűnvádi eljárást a bukaresti szórakozóhely tulajdonosai ellen. A Colectiv klub három részvényesét hétfőn rendőrök kísérték be az ügyészségre, majd több mint hatórás kihallgatás után mindhármukat 24 órára őrizetbe vették.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?