Erős magyar jelenlét a román Országos Színházi Fesztiválon

A román színházi szakma legfontosabb seregszemléjének számító fesztivált Bukarest színházaiban szervezik október 18. és 27. között. A beválogatott előadásokat a Román Színházi Szövetség (UNITER) jelentette be, ezek között szerepelnek a temesvári, szatmárnémeti, székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi, marosvásárhelyi, gyergyószentmiklósi és kolozsvári magyar kőszínházak előadásai is, szám szerint hét társulat kilenc előadással.

Marina Constantinescu, a fesztivál igazgatója és az előadások válogatója. Fotó: fnt.ro
A meghívott magyar nyelvű előadások között szerepel a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Luigi Pirandello IV. Henrik című műve, amelyet Victor Ioan Frunza román rendező állított színpadra. Beválogatták a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Székely Csaba Semmit se bánok című műve alapján készült előadást is, amelyet Lendvai Zoltán rendezett.

A seregszemlén bemutatják a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Thornton Wilder A mi kis városunk című drámáját Vladimir Anton rendezésében, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Maria Wojtyszko lengyel drámaíró Sam, avagy felkészülés a családi életre című művét viszi színre Bocsárdi László rendezésében. Ez utóbbi előadás a Tamási Áron Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös produkciója. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház is jelen lesz a bukaresti seregszemlén, ők Csehov Három nővérét mutatják be Albu István rendezésében.

A fesztiválra meghívást kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is, amely Horace McCoy A lovakat lelövik, ugye? című drámáját viszi színre Madalin Hincu rendezésében.

A legtöbb előadással, hárommal a Kolozsvári Állami Magyar Színház lesz jelen, így Bukarestben játsszák a Tompa Gábor által rendezett Jónást. Marin Sorescu román író műve alapján létrejött előadás a kolozsvári színház és a bukaresti Nottara Színház koprodukciója. Szintén Tompa állította színpadra A velencei kalmár című Shakespeare-művet, a harmadik meghívott produkció Ernesto Anaya Las Meninas című műve, amelyet Andrei Majeri rendező jegyzett.

34 társulat 41 előadást fog bemutatni a fesztivál ideje alatt. A teljes lista elérhető a fesztivál honlapján.

Kapcsolódók

Kimaradt?