Hegyimentők: van még remény Erőss Zsolték számára

„Van még esély. Fizikailag és pszichikailag is felkészült mászókról van szó, akik tudták, mire vállalkoznak. A remények minden perc múlásával fogynak, de kerültek már elő emberek – fogalmazott a Himalájában eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter túlélési esélyeit firtató kérdésünkre Lukács Lehel, a Gyergyói és Kelemen-havasokban tevékenykedő hegyimentők vezetője. A Dancurás Egyesület tagja elmondta, a csíkszeredai származású Erőss Zsoltot személyesen is ismeri, viszont a közöttük levő korkülönbség miatt együtt nem mászhattak. „Zsolt itt tanult mászni a Békás-szorosban, idősebb kollégáim együtt másztak vele” – tette hozzá.

Nagyon megrázóak a hírek, meg vagyunk döbbenve. Nem találunk szavakat. Én és kollégáim is már csak a csodában reménykedünk" – mondta a maszol.ro megkeresésére Dezső László, az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) elnöke. Hozzétette: abban a magasságban szinte lehetetlen életben maradni. Ha akár csak egy napnál is tovább keresik az eltűnt személyt, akkor már a mentőcsapat tagjai kerülnek veszélybe, hiszen ők még nincsenek akklimatizálódva. Mindezt maga Erőss Zsolt hangsúlyozta azokon az előadásokon, melyeket maga az EKE szervezett több erdélyi városban is. "Mi csak filozófálni tudunk, és csak a Zsolt által elmondottakra hivatkozhatunk a túlélési esélyekről, illetve a mentéssel kapcsolatban" – mondta lapunknak Dezső László.

Lukács Lehel arra alapozta optimizmusát, hogy a múltban voltak már olyan extrém esetek, hogy 7000 méterről egy hét után ereszkedtek le már rég holtnak nyilvánított mászók. „Biológiailag nagyon próbára teszi a szervezetet, nem hiába nevezik halálzónának. Lassul az anyagcsere, egyre nehezebb a légzés, étvágytalanság és agyi ödéma jelentkezik” – mondta a maszol.ro-nak Lukács Lehel.

Hozzátette: ebben a magasságban már nem lehet hegyi mentésről beszélni, a helikopter nem tud 8000 méterre felrepülni, nincs felhajtó erő. „Önmentés, vagy a társak segítsége jöhet még szóba, viszont ha rosszra fordul az idő, akkor mindennek vége” – tette hozzá a hegyimentő.

Erőss Zsolt a Gyilkos-tónál nőtt fel

Erőss Zsolt 1968. március 7-én született Csíkszeredában, a  Gyergyói-medencében, Orotván, majd a Gyilkos-tónál nőtt fel. Gyergyószentmiklóson érettségizett. Ő volt az első magyar állampolgár, aki megmászta a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. Magyarország legeredményesebb hegymászója, 2013 májusáig tíz 8000 m fölötti csúcsot mászott meg.

Nincs bevett módszer az eltűntek mentésére a Himalájában, a bajba került magyar expedíció szóvivője szerint most nagyon sok múlik azon, elég kipihent lesz-e valamelyik serpa, hogy újabb mentőakció indulhasson a két hegymászó felkutatására, hiszen ők is az életüket kockáztatják. A bajba jutottak mentése mindig az adott helyzettől függően történik - mondta Vincze Szabolcs szerdán kora este az MTI-nek.

A hegymászást 1981-ben kezdte a Békás-szorosban, majd 1983-tól szervezett keretek között mászott a Gyergyói Vasasban, illetve a Kolozsvári Akarat Egyesületben. 1988-ban családjával áttelepült Magyarországra; az állampolgárságot 1992-ben kapta meg.

Első expedíciós hegymászására 1990-ben került sor az Elbruszon (5642 m). A következő években megmászta a Tien-san és a Pamír több csúcsát. 1996-ban tagja volt az első magyar Mount Everest expedíciónak, ahol két sikertelen csúcstámadást hajtott végre. Első nyolcezrese a Nanga Parbat (8126 m) volt 1999-ben, amelyet új útvonalon hódított meg. 2002-ben a Csomolungma második csúcstámadása oxigén használatával sikeres lett, ezzel első magyar állampolgárként elérte a csúcsot. Ettől az évtől csak hegymászásból él.

Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik abban, hogy a Himalájában eltűnt férje visszatér, hiszen ismeri a körülményeket, amelyek közt utolsó napjaikat töltötték az ugyancsak eltűnt Kiss Péterrel. Sterczer Hilda elmondta, tudja mi történt, de még nem képes felfogni. Ezzel együtt nagyobbik gyermeküket, a négy éves Erőss Gerdát már felkészítette arra, hogy apukájuk nem jön haza. „Amikor meghallottam, hogy Zsolték úgy értek csúcsra, hogy 24 órája talpon vannak, akkor már sejtettem, hogy ebből jó dolog nem sülhet ki” - nyilatkozta az RTL Klubnak Sterczer Hilda, a társával együtt a himalájai Kancsendzönga csúcs megmászása után eltűnt hegymászó felesége.

2003-ban Kollár Lajossal és Mécs Lászlóval létrehozta a Magyar Himalája expedíciók sorozatot. Ennek keretében a következő években hat nyolcezrest mászott meg.

2010-es balesete

2010. január 2-án balesetet szenvedett a Magas-Tátrában. Két társát biztosította, amikor egy hóerkély leszakadása miatt megcsúsztak. Telefonon értesítették a hegyimentőket, akik azonban a rossz időjárás miatt nem tudtak helikopterrel értük menni, ezért egy 45 fős gyalogos csapatot küldtek a mentésre. A balesetben mindhárom magyar hegymászó megsérült, az első hírek szerint még egyikük sem maradandóan. Erőss Zsolt mindkét lábát eltörte. Jobb lábát a nyílt, darabos törés várható szövődményei miatt és a korai rehabilitáció lehetősége érdekében január 10-én térd alatt amputálták. Kollár Lajos akkor úgy nyilatkozott, hogy a műtét Erőss Zsolt további mászókarrierje érdekében is történt.

Visszatérése

2010 márciusában protézissel újra járni kezdett, júniusban pedig a hegymászáshoz is visszatért. Szeptember végén 7100 m magasra jutott fel a Cso-Oju expedíció keretében; a lavinaveszély miatt a csúcstámadást nem vállalták. 2011 tavaszán műlábbal jutott fel a Lhoce csúcsára (8516 m).

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?