Kovács Péter: választási együttműködésre készülünk az MPP-vel

Szeptembertől tárgyalássorozatot kezd az RMDSZ a Magyar Polgári Párttal az önkormányzati választásokon történő együttműködésről. Ha a partnerség létrejön és beválik, a parlamenti választásokra is kiterjesztik – mondta el a Maszolnak adott interjúban Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke.

Kevesebb, mint egy év van hátra az önkormányzati választásokig, de több „stratégiai fontosságú” városban sem ismert az RMDSZ polgármesterjelöltjének neve. Szabott-e meg az ügyvezető elnökség határidőt a jelöltek nevesítésére?

Az informális egyeztetések a polgármesterjelöltek nevesítéséről már jó ideje beindultak az RMDSZ-ben. Az önkormányzati főosztály vezetője, Ilyés Gyula alelnök már hosszú hónapok óta járja a településeket éppen azzal a céllal, hogy feltérképezzük a helyzetet. Tehát informálisan a magyarlakta települések nagyobb részéről már tudjuk, hogy hányadán állunk, indul-e a jelenlegi polgármesterünk a jövő évi választásokon, vagy váltás várható. A Szövetségi Képviselők Tanácsa ősz folyamán esedékes ülésén elfogadjuk a jelölés szabályzatát. Ha ez megtörténik, akkor indulnak be formálisan is a jelölések. Marosvásárhely esetében például október 11-én már ismert lesz a jelölt neve, akkor is, ha az RMDSZ-es Soós Zoltán lesz, akkor is, ha nem, mert akkor tartják az előválasztást. Az RMDSZ ugyanis azt a jelöltet fogja támogatni, aki az előválasztáson befutó lesz. És minden olyan a településen, ahol eséllyel indul a polgármesterjelöltünk, még ebben az évben tudni fogjuk a nevét.

Több településen azonban még a szabályzat elfogadása előtt előrefutottak, és beindították a jelöltállítás folyamatát. Marosvásárhelyen például a már említett előválasztásra készülnek, Szatmárnémetiben pedig „castingolják” a polgármester-jelöltet. Az ősszel elfogadott szabályzat nem húzza majd keresztül a marosvásárhelyi vagy a szatmári számításokat?

Az SZKT egy nagyon laza keretét rögzíti majd a jelöltállításnak: szabad kezet ad majd a helyi szervezeteknek abban, hogy titkos, állóurnás, közvetlen előválasztást szervezzenek, vagy más jellegű előválasztást. Mert az is előválasztás, ha küldöttek döntenek a polgármesterjelöltről, ugyanis a küldötteket delegáló személyeknek sem kell föltétlen RMDSZ-tagoknak lenniük. A küldötteket delegáló helyi közgyűléseken bárki részt vehet. Tehát nem kell aggódniuk azoknak a szervezeteknek, akik úgymond előrefutottak, mert beleférnek majd az SZKT ülésen elfogadandó szabályzatba.

Szatmárnémetiben nem RMDSZ-tagok is jelentkezhetnek a „castingon” polgármesterjelöltnek. Ez nem mond ellent az alapszabályzatnak?

Ha akad olyan magyar személy, aki nem RMDSZ-tag, de képes lenne megnyerni a szatmárnémeti választásokat, azt szívesen támogatjuk. Ám a helyhatósági választási törvény szerint ahhoz, hogy a jelöltünk lehessen, be kell lépnie az RMDSZ-be. Tehát amíg valaki csak jelölt szeretne lenni, nem kell hogy tagja legyen az RMDSZ-nek, ám jelöltként már igen.

Marosvásárhelyen egy nemrégiben készített felmérés szerint nagyon sokan még csak nem is hallottak az előválasztásról. Járható útnak tartja ilyen körülmények között a marosvásárhelyi megoldást a jelöltnevesítésre?

Az RMDSZ-nek és a jelölteknek is felelőssége, hogy az előválasztást a lehető legjobban reklámozzák, minél több magyar emberhez jusson el, hogy valóban beleszólhatnak a jelölt kiválasztásába. Mi azt a jelöltet fogjuk támogatni, aki nyer, mese nincsen. Ám akkor jogos elvárás az RMDSZ részéről a marosvásárhelyi magyarok irányába, hogy igenis szóljanak bele a jelölt kiválasztásába. Döntsék el, hogy kiben bíznak meg, ki az a jelölt, aki mögé fel tudnak sorakozni 2016-ban. Mivel októberben lesz az előválasztás, van még idő a népszerűsítésére. A kérdésben említett felmérés szerint a marosvásárhelyiek több mint fele hallott az előválasztásról, a regisztráltaknak a száma azonban valóban alacsony. De hát bele kell húzni, el kell menni ajtóról ajtóra, ott kell lenni minden rendezvényen, és ezt a lehetőséget népszerűsíteni kell. Amúgy én támogatom a regisztrációt, mert a szabályosság felé tereli az előválasztást, kizárja a csalás lehetőségét.

Marosvásárhelyen a helyzetet bonyolítja, hogy egy új magyar politikai szervezet is bejelentette a megalakulását, amely önálló polgármesterjelölt indítását is fontolgatja. Hogyan kommentálná a Demokratikus Erdélyért Párt megalakulását?

Meggyőződésem, hogy választásokig még legalább száz ilyen magyar és ezerötszáz párt meg fog jelenni, mert az új törvény szerint már három személy is alapíthat pártot. Ha például egy kocsmai beszélgetésen egy társaságban nagyon jó a hangulat, nagy ívű tervek fogalmazódnak meg, akkor eldönthetik, hogy pártot alakítanak, mert formálisan ezt könnyen megtehetik. Ám nyilván megkérdőjelezem ezeknek az új pártoknak a súlyát, komolyságát. Azt azonban nem zárom ki, hogy ha egy-egy helyen egy karizmatikus személy lesz egy ilyen új párt jelöltje, akkor akár bele is szólhat a választásokba.

Az EMNP már bejelentette, hogy önálló jelölteket indít az önkormányzati választásokon. Ezt hogy kommentálja?

Csak abban bízom, hogy Marosvásárhelyen tartják magukat a megállapodáshoz, és egy számukra sikertelenül végződő előválasztás esetén nem indítanak jelöltet az RMDSZ jelöltje ellenében.

Az MPP-vel korábban együttműködési megállapodást kötött az RMDSZ, és a két alakulat között az utóbbi időben több megyében tárgyalások kezdődtek, Kolozs megyében például nem zárták ki a választási együttműködést sem. Elképzelhető országos szintű együttműködés a jövő évi önkormányzati választásokon?

Minden jel arra mutat, hogy születik majd egy ilyen országos együttműködési megállapodás. Természetesen az erről szóló tárgyalássorozatot megelőzően én nem tudom borítékolni a végeredményt. A tapasztalat azonban az, hogy az európai parlamenti választásokat megelőzően aláírt hosszú távú együttműködési megállapodás működik, a vállaltak nagy részét mindkét fél teljesítette. Rendszeresen van találkozó Biró Zsolt MPP-elnök és Kelemen Hunor szövetségi elnök vagy az általuk vezetett küldöttségek között, folyamatos a konzultáció, csak nem sajtónyilvánosság előtt. A legutóbbi találkozón abban maradtunk, hogy szeptembertől leülünk konkrétan tárgyalni az önkormányzati választásokon történő együttműködésről.

Hogyan képzelik el ezt az együttműködést?

Több változat is felmerült. Az egyik az, hogy az RMDSZ és az MPP nem indít jelölteket egymás ellen azokon a településeken, ahol van esélye nyerni a magyar polgármesterjelöltnek. A másik jogi lehetőség a helyi választási koalíciók létrehozása, közös tanácsosjelölt-lista indítása. Az új választási törvény végrehajtási szabályzata még nem jelent meg, ezért sem tudunk még ezekről a kérdésekről dönteni. Nyilván az együttműködés nem terjed majd ki egész Erdélyre, mert az MPP-nek a súlya nem is ad erre lehetőséget.

Háromszéken már az is felmerült, hogy az RMDSZ szervezet Biró Zsolt MPP-elnököt is indítsa listáján a parlamenti választásokon. Elképzelhető, hogy az együttműködést kiterjesztik a parlamenti választásokra is?

Ha az önkormányzati együttműködésünk jól működik, van esélye annak, hogy a partnerséget a parlamenti választásokra is kiterjesszük. Már nem lesz azonban lehetőség választási koalíció létrehozására, ezért ha úgy döntünk, hogy együttműködünk, akkor el tudom képzelni, hogy az RMDSZ listáján legyen MPP-s politikus bejutónak számító helyen. A háromszékiek pedig felajánlották, hogy ha lesz választási együttműködés, akkor a listájukra felkerülhet az MPP elnöke is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?