Bartha Réka: Magyar bál Gorj megyében
facebook cover


Bartha Réka: Magyar bál Gorj megyében


Array ( [0] => BarthaReka.png [foto] => BarthaReka.png )
-A A+

„Hová megyünk? Zsilvásárhelyre? Ne bolondíts, hát ott élnek magyarok?” – kérdeztem a kollégámtól a 2009-es államelnök-választás kampányában, amikor megtudtam, hogy magyarok szüreti bálján vesz részt az RMDSZ-stáb  Gorj megye székhelyén, ahol én annak előtte, mint egyébként az erdélyi magyaroknak körülbelül 90 százaléka, soha nem jártam.

Azóta már nem vagyok olyan nagyon büszke erre a kérdésemre, amelyet körülbelül annyi gondolkodási idő után fogalmaztam meg, amennyi idő alatt egy antiszemita állapítja meg valakiről, akit Eszternek hívnak, hogy biztos zsidó, ergo lehet őt nem szeretni. Akkor válaszként a kollégám elmondta, hogy nemcsak magyarok vannak ott, hanem az RMDSZ-nek területi szervezete is van, de Gorj megye mellett ráadásul Mehedinți-ben, Konstanca, Glac, de Suceava és Vâlcea megyében is (akkor még Iași-ban is volt). Körülbelül olyan értelmes képet vághattam erre, mint amikor a magyarországi atyánkfia megtudta hirtelen, hogy a határon túli magyar családok otthon magyarul beszélnek.

Nos, én sem voltam kivétel: akár a hazai magyarok többségének, az én mentális térképemen sem volt rajta a Regát olyan földrajzi helyként, ahol magyar embernek bármi keresnivalója lenne, hiszen ott laknak azok a románok, akik „megfojtanának minket egy kanál vízben”. Nem mondom, a csodálkozásom akkor sem múlt el, amikor már ott ültem az illető zsilvásárhelyi szüreti bálon, amelyen mintegy kivételes eseményként Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje mondta akkor a köszöntő beszédet. Amelyre mellesleg oda sem tudtam figyelni, csak néztem körbe, egyenként szemügyre vettem a Dolj, Olt és Mehedinți megyei szüreti bálozó magyarokat, hogy milyen bátrak, és akiket – lám-lám – „még nem ettek meg a románok”.  Bevallom, ezt most szégyenkezve írom le: mert mennyi jogom volt nekem, az Erdélyben (és kicsit Bukarestben) szocializálódott magyarnak – aki semmit nem tudott azoknak az embereknek az élettörténetéről – eldönteni, hogy ki-ki hol találhat otthonra.

És ezt most is így gondolom. Szinte örülök is, hogy kibuggyant ez a cirkusz a „Kárpátokon túli román szavazatok” kapcsán, amelynek margóján újságíró kollégák – hasonlóan „jól” tájékozottak, mint én akkor, kilenc évvel ezelőtt – azon poénkodnak, hogy mikor szervezik meg a Teleormani Magyar Napokat, mert legalább kiderül egyúttal az is, hogy vannak magyar emberek, akik ott élnek, laknak. Nem tudom, mikor szervezik meg az említett „vicces” eseményt, de én becsszóra jártam már a román dél magyarjainak szüreti bálján Gorj megyében, Zsilvásárhelyen (Târgu Jiu). Láttam őket, léteznek.

Ha ennél is tovább megyek, akkor még azt is el tudom mondani, hogy nem kevés büszkeség töltötte el az ottaniakat, hogy az RMDSZ országos szintű politikai tényező, nem kellett nagyon magyarázniuk román környezetüknek sem, hogy „ce partid e acest UDMR?”, mert tudhatták. Benne szokott lenni a tévében.

No, de közvetlenül ez előtt, 2008-ban vetették be ráadásul azt a nagyon vicces parlamenti választási rendszert, az egyéni választókerületest (béke poraira, mert két mandátum után, 2016-ban rájöttek, hogy ez nem demokrácia, hanem sima marhaság!), amelyben az jelentette a „teljes pártlistát”, ha egy szervezetnek országszerte minden egyes választókerületben volt jelöltje. Jelen sorok írója a D1-es Iași-i (Jászvásári) képviselői választókerület RMDSZ-es jelöltjeként gyűjtött be 10 feltételezhetően „román” szavazatot úgy, hogy még a színét sem látták soha ott  (feltételezem ebben az RMDSZ akkori, de azóta megszűnt  területi szervezetének is volt némi szerepe, kivitt néhány román nyelvű szórólapot). Gondolom, hogy ez ugyanakkor protesztszavazat is lehetett, ami azon alapult, hogy az ismert jelöltek egyike sem nyerte el a választópolgár tetszését, mert különben miért szavazott volna  egy ilyen fura nevű akárkire, akiről mindössze annyit lehetett tudni, hogy magyar és színháztudományokat végzett (mert ezt viszont megírta a helyi sajtó azzal együtt, hogy szégyelljem a pofám, hogy oda sem dugtam, pedig becsszóra terveztem odamenni, hogy legalább alkalma legyen leköpni annak, aki le akar, de erre a kiszállásra sem pénz, sem idő nem volt). Ennek a választási rendszernek az abszurditását mutatta az is, hogy az erdélyi magyar közösségnek egy része jelölt volt egy olyan helyen, ahol jobbik esetben egyszer, de lehet, hogy egyszer sem járt. Rajta volt a szavazólapon a neve és mellette a tulipán jele.

Én tapasztalati hiánypótoltam és lelkiismeretet nyugtattam két évvel később, amikor a Boc-kormány megtartotta első és egyben utolsó kihelyezett kormányülését, ennek helyszíne pedig Iași volt. Erről pedig elmondhatom, hogy magyarként sehol nem éreztem olyan jól magam, mint ott, nagyon kedvesek az emberek és nagyon szívesen láttak. Pedig mindenkinek elmondtam, hogy én magyar vagyok, nem volt ez titok számukra. De nem vettem észre, hogy meg akartak volna fojtani egy kanál vízben. Sajnáltam is, hogy nem jutottam el oda két évvel korábban, hogy elbeszélgessek az emberekkel.

Tény az, hogy ami „román vidékeket” illeti, akkor jöttem rá, hogy megengedhetetlenül előítéletes vagyok, olyan dolgokról, helyekrő, emberekről van véleményem, amelyket és akiket igazából nem is ismerek mélységeiben. Azóta cseppet tanultam: előbb körülnézek, körbekérdezek és utána kialakítom a magam jó-rossz véleményét.

Ezzel a szemmel és tapasztalattal olvasom több helyen is azt, hogy hallatlan, hogy az RMDSZ olyan helyen kapott szavazatot, ahol nem is élnek magyarok. Ha ezt a logikát továbbpörgetjük, akkor a székelységben sem kellett volna a román pártoknak szavazatot kapniuk, ráadásul olyan helyeken, ahol csak magyarok élnek. Szóval, hagyjuk már ezt az egészet, hogy mindenkinek a DNS-e alatt keressük a szavazási hajlandóságot, mert ez egy csődös vállalkozás, ismerjük be.

Tehát, kár kiakadni azon, hogy az RMDSZ-nek vannak szavazatai a román vidékeken. Vannak, voltak, és ha az álhírek és álproblémák nem gyűrik le a szervezet, akkor lesznek ezen túl is. Nem büszkeség, mert nem tudtam megköszönni 11 évvel ezelőtti szavazóimnak, de én magam is szereztem 10 darabot a szervezetnek (és nem én voltam a legsikeresebb az RMDSZ jelöltjei közül).

Mindezt azért írtam le most, újságíróként, hogy felhívjam a figyelmet a valóságnak és az igazságnak az árnyalt személésére. Mert különben mennyi érdekem lenne ezt most mind közzétenni, a „hitelem” rontani azzal, hogy egykoron a közélt másik oldalának is része voltam? Körülbelül ugyanannyi, amennyi az RMDSZ-nek elkövetni egy olyasmit, amire se perc alatt fény derülhet… Szóval, kicsit gondolkodjunk és tájékozódjunk, azután ítélkezzünk és tajtékozzunk. De ez is javaslat csupán. Szabad világban élünk, mindkettőt lehet. Mint ahogy simán kritikusnak lenni sem szégyen…



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik