Szász István Szilárd: Kontextusát vesztett világ
facebook cover


Szász István Szilárd: Kontextusát vesztett világ


Array ( [0] => [foto] => )
-A A+

„Nincs Isten!” − olvasható a Szentírásban (Zsolt 14, 1). Ahhoz képest, hogy a Biblia az Isten szava címet tartja fenn a maga számára, elég megdöbbentő az idézett részlet. De mindjárt helyére kerülnek a dolgok, ha visszahelyezem az eredeti szövegösszefüggésbe a felkiáltást: „Így szól szívében az esztelen: »Nincs Isten!«” Függetlenül attól, hogy ki mit gondol a témáról, ez az eset jól példázza, hogy mennyire fontos a kontextus. Olvastam egy jó szójátékot, ami angolul így hangzik: „Content is king, but context is God”. Magyarul kevésbé jön át a nyelvi játék: „A tartalom király, de a kontextus isten”. Jöjjön hát egy király tartalom a kontextus istenéről.

Már nagyon korán megtanuljuk, hogy melyik szülőtől érdemes fagyit kérni és melyiktől kell elkérezni focizni. Azt is hamar elsajátítjuk, hogy miként érdemes a másik nemhez közeledni. Megtanuljuk, hogy nem ugyanúgy beszélünk a tanítóinkkal, tanárainkkal, mint a testvérünkkel, barátainkkal. Azt is könnyen belátjuk, hogy ha koncert közben suttogunk a párunknak, abból ő semmit sem ért meg, de ahhoz sem kell külön egyetem, hogy tudjuk, a könyvtárban az ordibálás nem vezet jó eredményre. Hogy a templomban hogyan „viselkedünk”, hogy a főnökkel hogyan kommunikálunk, hogy a taxissal hogyan értessük meg magunkat, mindezt könnyedén elsajátítottuk a neveltetésünk során. Megtanultuk, hogy kinek, mikor, hol, hogyan és mit érdemes mondani, hogy azzal eredményt érjünk el. Vagyis megtanultuk felismerni a kommunikációs kontextusokat és azokhoz igazítani a kommunikációnkat.

Most mintha pontosan ez a kontextus kezdene valami homályos köddé foszlani, a megértést segítő környezet egyre inkább elszakad a tartalomtól. A kontent elválik a kontextustól, a „király” nem kér az „istenből”. Ez meglátásom szerint nagyrészt a megváltozott kommunikációs környezet eredménye, annak mellékterméke. Az okostelefon és a közösségi média kipufogógáza. Mint az üvegházhatású széndioxid az autózás esetében. Hatékonyabban közlekedünk, de hazavágjuk vele a környezetünket, s lassan a megélhetésünket is. Hatékonyabban, gyorsabban kommunikálunk, de lábon lőttük a megértést. A kölcsönös megértést.

Na de miről is van szó? Korábban a kommunikáció rendszerint egy konkrét beszédhelyzetben jött létre, amit az okosok szituációs kontextusnak neveznek. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy egy információcserének volt térbeli, időbeli, társadalmi kontextusa. Nagyjából tudni lehetett, hogy ki beszél hozzánk vagy mi kihez beszélünk. Ezek a korlátok keretet adtak a kommunikációnak és a tartalomnak: este nem telefonáltunk, a templomban nem káromkodtunk, a tanárral, tanárnővel nem flörtöltünk. (Többnyire.) A tartalomról pedig tudni lehetett, hogy milyen kapcsolatban van a valósággal. A regény fikció volt, egy bírói ítélet valóság. (Többnyire.) Na és milyen korlátokat döntött le az okostelefon a közösségi médiával karöltve? Pontosan: a térbeli, időbeli és társadalmi „falakat”. A valóság és a fikció pedig összemosódott.

Miben áll az okostelefon zsenialitása? Abban, hogy bárhol, bármikor, bárkit elérhetünk. És miben az átka? Ugyanebben. A közösségi média nyújtja mindehhez a leghatékonyabb virtuális hálózatot. Az okostelefont és/vagy a közösségi oldalakat bújhatjuk az ágyban, a WC-én, az iskolában, a buszon, a munkahelyen, nyaraláskor, szeretkezés közben. Tehát bárhol hozzáférhetünk információhoz. Ugyanakkor bármilyen tartalommal találkozhatunk. Itt elsősorban nem arra gondolok, hogy a Google-be beírunk valamit, mert éppen birizgálja a fantáziánkat egy téma, hanem arra, amikor a Facebook-ot, Instagram-ot görgetjük. Ahol bármi (is) szembe jöhet. Az algoritmus nem veszi figyelembe a környezetünket. Vagyis figyelembe veszi (minden adatot igyekszik begyűjteni a tevékenységeinkről), de nem figyel a kontextusra. Az iskolában nem a tananyaggal kapcsolatos bejegyzéseket látjuk, a munkában sem szakmai ötletekkel bombáz a hírfolyam. Hiába várnánk, hogy emlékeztessen: összpontosíts a teendődre, tanulnod, dolgoznod kell éppen!

Az intézmények elveszítették térbeliségüket. WC-zés közben az egyházról olvashatunk, a templomban a szeretőnkkel csetelhetünk, szeretkezés közben mobilozhatunk, óra közben filmezhetünk, munka helyett digitális növényeket termeszthetünk. Hazavisszük a munkát, munkába az otthoni dolgokat. Teljesen összekevertük a térbeli és időbeli kereteket. De a társadalmi, a személyközi kontextus is eltűnőben van. Egyre kevésbé figyelünk egy-egy tartalom forrására. Ki írta? Hol jelent meg? Fikció vagy valóság? Hazug manipuláció? Mindegy is, Facebookon láttam, s amúgy is, szél fúvatlan nem indul. Egy hírfolyamban látjuk a gyermekünk osztálytársának bejegyzéseit, főnökünk megosztott cikkeit, a papnak és a kisbolti elárusítónak az elmélkedéseit, a híreket, a mémeket, az álhíreket, a konteókat, a tudományos felfedezéseket.

Alattomos dolog ez a kontextusvesztés. Kirántjuk magunk alól a talajt. Levágjuk a fa ágát, de nem vesszük észre, hogy rajta üldögéltünk. Olyan, mint a széndioxid. Színtelen, kis koncentrációban szagtalan, nagyobb koncentrációban azonban fulladást okozhat.

Isten veled kontextus! Isten veled kölcsönös megértés!



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik