Szász István Szilárd: Je suis nyilvánosság
facebook cover


Szász István Szilárd: Je suis nyilvánosság


Array ( [0] => [foto] => )
-A A+

Gyerekjáték című írásáért Claas Relotius december elején megkapta a legjobb német riporternek járó díjat. A szöveg egy szíriai fiúról szól, aki egy csínytevése miatt felelősnek érezte magát a hazájában dúló háborúért. Mint utóbb kiderült, a történetet a szereplőivel és helyszíneivel együtt Relotius, a Spiegel riportere találta ki. Az eset tömören összefoglalja mindazt, ami a négy évvel ezelőtt történt tragédia, a Charlie Hebdo terrortámadása óta eltelt időben történt a nyilvánosságban. Migránsok és álhírek.

Négy évvel ezelőtt még javában zajlott a hajtóvadászat a két iszlám szélsőséges, a Koauchi testvérpár ellen, akik 2015. január 7-én behatoltak a szatirikus hetilap, a Charlie Hebdo párizsi szerkesztőségébe és 12 emberrel végeztek. Végül a terrorista merénylet után két nappal, január 9-én kettős túszdrámával és a terroristák lelövésével ért véget az ámokfutás. Miközben a rendőrök, csendőrök és katonák nagy erőkkel próbáltak a testvérpár nyomára bukkanni, egy harmadik elkövető, Amédy Coulibaly is végzet január 8-án egy rendőrnővel és rálőtt egy utcaseprőre. 9-én a testvérpár egy kis nyomda épületébe zárkózott, és sokáig nem lehetett tudni, hogy hány túszuk van, ugyanaznap Coulibaly pedig egy párizsi kóserboltban ölt meg négy embert, tizenötöt pedig túszul ejtett. A három támadóval, akik kapcsolatban álltak egymással és lépéseiket összehangolták, végül kettős rajtaütés során végeztek a rendőrök. 17 halálos áldozata volt a három napig tartó rémálomnak (plusz a három elkövető), ami nemcsak Franciaországot, hanem az egész világot megrázta.

A Párizsban született testvérpár algériai szülőktől származik, az afrikai származású Coulibaly szintén Franciaországban született. Az Iszlám Állammal és az Al-Kaidával is kapcsolatba hozott merénylők azonban nem egyszerűen a terrorizmus elleni küzdelem ikonjaivá, hanem az egész „migráció” rémfiguráivá váltak. 2015. január 11-én számos ország állam- és kormányfője vett részt Párizsban a terrorizmus elleni tiltakozó felvonuláson, de volt olyan kormányfő, aki már aznap a bevándorlókat okolta a történtekért. Orbán Viktor magyar miniszterelnök – a migrációs pánikhullámot megelőzve (generálva?) – a felvonulás napján kijelentette, hogy „a gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont”. Kellett ugyan még pár hónap, amíg a bevándorlás és a menekültkérdés eszkalálódott és végül a politikai paletta szinte minden szereplőjének kellő muníciót adott a napirend meghatározásához, a hétköznapi emberek rettegésben tartásához és a közös ellenségtől való félelem kiváltotta „összekovácsolódáshoz”, de kétségtelen, hogy a merényletek elkövetői megalapozták a migrációs válságot, ami pár évre leuralta a társadalmi és politikai nyilvánosságot, mind a mai napig.

„Je souis Charlie”, azaz „Charlie vagyok” jelmondat alatt egyesültek a merényletet követően sokan, akik a szólás- és véleményszabadság elleni támadásként értelmezték a történteket. A Charlie Hebdo ugyanis korábban több Mohamed-karikatúrát, az iszlámot és a dzsihádista terrorizmust kifigurázó rajzot jelentetett meg, a terroristák pedig a „Megbosszultuk Mohamed prófétát!” mondatot kiabálták a vérengzést követően. A szélsőséges nézeteket valló, a gyakran tiszteletlen és gúnyolódó hangvételű Charlie Hebdo mellett való kiállás egyértelmű jele volt annak, hogy a véleményszabadság akkor is fontos, ha a többségtől eltérő nézeteket valló csoport ellen lépnek fel agresszióval. Az üzenet világos: akár az életünk árán is megvédjük a szólás- és véleményszabadságot.

A 11-i felvonuláson a „Charlie vagyok” feliratokon kívül az „Emeljétek fel a tollaitokat!” üzenet is megjelent a hatalmas tömeg molinóin. A tragédia napjaiban jelent meg az a Lucille Clerc grafikus által készített illusztráció is (lásd fentebb a cikk fotóját), ami ceruzákat ábrázol. A „tegnap”-ot egy ép ceruza, a „má”-t egy kettétört ceruza, míg a „holnap”-ot az eltört ceruza újrahegyzéséből nyert két ceruza jelképezi. „Break one, thousand will rise”, „Törj el egyet, ezer fog felemelkedni”, üzente a grafika leírásában a szerző. A maga idejében reményt adó alkotás a mából visszanézve rendkívül pontosan megragadta a „holnapot”, de biztosan nem úgy, ahogy az alkotó szerette volna. Az elmúlt négy év fejleményei között hangsúlyos a nyilvánosságban bekövetkezett változás, ami során a szólás- és véleményszabadság mezsgyéjén elburjánoztak az álhírek, beköszöntött a posztigazságok (post-truth) és alternatív valóságok kora. Valóban ezer új ceruza, új toll emelkedett az égbe, ezer meg ezer szerző publikál, a közösségi médiában pedig keresztbe-kasul osztjuk a gondolataikat, csak a gond az, hogy a valós tartalmakkal olyan mértékben keveredtek az igaztalan tartalmak, amin kiigazodni már egyre nehezebb. Ma az amerikai elnök hangosan kiabálhatja a korábban fősodrásúnak mondott médiára, hogy „fake news”, azaz álhír terjesztők, míg azok ugyanazzal vádolják őt, álhírek és valótlanságok propagálásával. Gyerekjáték volt Relotius számára megírni Gyerekjáték című írását a számos másik kitalált történet mellé. Persze, egy gyerekcsíny vezetett a háborúhoz, a menekültáradathoz. Megható történet.

Gyerekcsíny az is, hogy itt-ott nem mondunk igazat. Hogy kicsit ferdítünk. Kicsit átírunk. Netán füllentünk. Hazudunk. Kitalálunk, manipulálunk történeteket. A kettétört, meghegyezett ceruzák párhuzamos valóságot írnak. Gyerekcsíny. Vagy inkább merénylet? Akárhogy is, kinyírjuk a nyilvánosságot.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik