Nép Ügyvédje: a sepsiszentgyörgyi kerítés diszkriminálja a lakókat

Le kell bontani a sepsiszentgyörgyi Oltmező utcai szociális lakások köré húzott kerítést - a Nép Ügyvédje ezzel a kéréssel fordult a háromszéki polgármesteri hivatalhoz. A Nép Ügyvédje megállapítja, a kerítés diszkriminálja az ott élőket.

Az ombudsman közleménye szerint 2015 végén indítottak vizsgálatot a kerítés ügyében. Megállapították, hogy a városháza negatívan megkülönböztette a lakókat, amikor indokolatlanul falat húzott a tömbházak köré, ráadásul az építmény nem éri el azt a célt, amelyre hivatkozva lépett a városháza.

Az ombudsman szerint az elkerítésnek nincs pozitív hozadéka, ellentmond az esélyegyenlőség elvének, hiszen az amúgy is hátrányos helyzetben élőket még jobban elszigetelik. A közlemény itt érhető el.

Mint arról már beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal „a folyamatos rendbontások és lakossági panaszokra” hivatkozva döntött úgy tavaly ősszel, hogy körbekerítik az Oltmező utcai szociális tömbházakat, és kamerákkal figyelik a területet. Tischler Ferenc alpolgármester akkor elmondta, azért kényszerülnek szigorítani a szabályokat, mert vannak családok, „akik nem akarnak beilleszkedni, és hangoskodásaikkal, rendbontásaikkal zaklatják a többi családot, illetve a környékbeli lakókat”.

Az elöljáró hozzátette, 140 rászoruló családnak, mintegy 600 személynek biztosít lakhatást az önkormányzat, a lakók 10-15 százalékával van gond, többnyire azokkal, akik a Csíki negyedi "Sing-Sing-ből" kerültek lényegesen jobb körülmények közé, „de rossz szokásaikról nem hajlandók lemondani”. Ezek éjszakánként hangoskodnak, italoznak, oda vonzzák ismerőseiket, akik autókból bömböltetik a zenét, zaklatják a környékbeli lakókat – sorolta az alpolgármester.

Tischler Ferenc elmondta, a kerítéssel a szociális lakásrendszer intézményjellegét szeretnék erősíteni, és ezáltal biztosítani a többi jó szándékú és szabálykövető lakó nyugalmát és kényelmét. A kerítéssel egyrészt kizárják annak lehetőségét, hogy autókkal a tömbházak elé lehessen parkolni, másrészt a kapus szolgálat feljegyzi a látogatókat, akiknek este el kell hagyniuk az intézmény területét.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?