Körbekerítik Szentgyörgyön a szociális lakásokat

A folyamatos rendbontások és lakossági panaszokra hivatkozva körbekerítik Sepsiszentgyörgyön az Oltmező utcai szociális tömbházakat, és kamerákkal figyelik a területet – tájékoztatott az önkormányzat.

Tischler Ferenc alpolgármester elmondta, azért kényszerülnek szigorítani a szabályokat, mert vannak családok, akik nem akarnak beilleszkedni, és hangoskodásaikkal, rendbontásaikkal zaklatják a többi családot, illetve a környékbeli lakókat.

Az elöljáró hozzátette, 140 rászoruló családnak, mintegy 600 személynek biztosít lakhatást az önkormányzat, a lakók 10-15 százalékával van gond, többnyire azokkal, akik a Csíki negyedi "Sing-Sing-ből" kerültek lényegesen jobb körülmények közé, de rossz szokásaikról nem hajlandók lemondani.

Ezek éjszakánként hangoskodnak, italoznak, oda vonzzák ismerőseiket, akik autókból bömböltetik a zenét, zaklatják a környékbeli lakókat – sorolta az alpolgármester.

A napokban a rendőrség tetten ért két a szociális tömbházban lakó kiskorút, akik a közelben lévő idősek otthonának lakóitól loptak. Tischler Ferenc elmondta, a kerítéssel a szociális lakásrendszer intézményjellegét szeretnék erősíteni, és ezáltal biztosítani a többi jó szándékú és szabálykövető lakó nyugalmát és kényelmét.

A kerítéssel egyrészt kizárják annak lehetőségét, hogy autókkal a tömbházak elé lehessen parkolni, másrészt a kapus szolgálat feljegyzi a látogatókat, akiknek este el kell hagyniuk az intézmény területét.

Az alpolgármester szerint gond van a szimbolikus összegű lakbér és a szolgáltatási díjak behajtásával is. „A szociális tömbházak átadásakor figyelmeztettük a beköltözőket, ez az utolsó utáni esélyük, hogy közösségi támogatással rendbe tegyék életüket”- mutatott rá Tischler Ferenc.

Hozzátette, az elmúlt időszakban 3-4 nagy tartozást felhalmozott családot lakoltattak ki, és jelenleg 35 per van folyamatban. Aki időközben befizeti tartozását, az maradhat, a többieknek hamarosan költöznie kell, gyerekeik állami felügyelet alá kerülhetnek.

Az önkormányzat ugyanakkor felszólította a lakókat, hogy gyűjtsenek pénzt, és végezzék el a szükséges javításokat. Az egyik lépcsőház lakói már meszeltettek, a többiek is ezt a példát kell, hogy kövessék – magyarázta. Tischler Ferenc elmondta, nem egyszerű fenntartani a rendet, ezért senkivel nem kivételezhetnek, a szabályok betartatásában is következetesek, hiszen nem szeretnék, hogy „a volt Csíki negyedi Sing-Sing szintjére süllyedjen az Oltmező utcai szociális lakásrendszer”.     

Hamarosan visszatérünk a témára és megszólaltatjuk az érintetteket is.        

Kapcsolódók

Kimaradt?