„Ponta lemondása nem elég, a politikai osztály megtisztulását akarjuk”

„Ponta lemondása nem elég, a politikai osztály megtisztulását akarjuk”


-A A+

Körülbelül négyezren vonultak utcára Kolozsváron szerda este, hogy kifejezzék: a miniszterelnök lemondása nem elég, a politikai osztály megtisztulását szeretnék. Kolozsvárral egyidőben több romániai és külföldi városban megmozdulásokat tartottak.

A tüntetők délután hatkor gyülekeztek a Főtéren, ahol a Mátyás-szoborcsoport talapzatánál többen gyertyát gyújtottak a bukaresti tűzvészben elhunyt áldozatok emlékére. Az égő mécsesek közé helyezett transzparensek már jelezték, a tüntetésen a korrupció, a visszaélés ellen fognak többek között szót emelni.

A kezdetben csak néhány száz tiltakozóból álló tömeg este hét órára már körülbelül négyezerre duzzadt. A Ki a maffiával az országból, Az összes párt ugyanaz a nyomorúság, Az összes párt körforgásban lop, A forradalom az egyetlen megoldás jelmondatok skandálása után néhány másodperc erejéig térhajtással adóztak az áldozatok emléke előtt, majd elindultak a Deák Ferenc (Eroilor) utcán a prefektúra épülete felé. A főleg fiatalokból álló tömegben rengeteg volt az olyan anyuka, apuka, aki gyermekével együtt vonult utcára.

„Ponta lemondása csak politikai játszma”

"Elég vicces, hogy sokan elhiszik, a tüntetések miatt mondott le Ponta. Pontának szüksége volt egy megfelelő pillanatra, hogy el tudjon menekülni, hogy menteni tudja a menthetőt. Most úgy érezte, itt az alkalom. Ennél sokkal keményebb helyzetekben nem mondott le, pedig legalább ugyanennyien tüntettek korábban is lemondásáért. A szerda reggeli bejelentése nem egyéb, mint politikai játszma" - magyarázat az egyik tüntető.

Egy másik szerint Victor Ponta miniszterelnök lemondása nem elég, a teljes politikai osztályt kell megtisztítani, mégha ez lehetetlen feladatnak is tűnik. Egy harmadik szerint a kedd esti megmozdulások sem csak arról szóltak, hogy a kormánynak le kell mondania, hanem inkább arról: van egy nagyon is kézzelfogható tömeg, amely megtisztulást akar, és nem hatódik meg néhány látszatmegoldástól. "A megtisztulás első konkrétuma az lehetne, ha a hatalmon lévők belátnák, tetteik következményekkel járnak" - magyarázta.

"Sajnálom, hogy egy tragédiának kell bekövetkeznie, hogy ennyi ember kijöjjön az utcára. Verespatak is elég sokakat megmozgatott, de most jóval nagyobb tömeg fejezi ki elégedetlenségét" - figyelmeztetett egy másik tüntető.

„Iskolákat szeretnénk, nem még több templomot”

A tiltakozók az ortodox katedrálishoz érve a Bocskai téren hangosan skandálni kezdték, hogy iskolákat és kórházakat szeretnének, nem templomokat. Daniel, Daniel, menj Viorel után mondattal üzentek az ortodox pátriárkának, hogy nem felejtették el, hogyan viszonyult az egyház feje a Colectiv klubban meghalt áldozatokhoz.

„Tanuljátok meg jobban, mit jelent az ortodox vallás. Az embereknek a klubok helyett a templomokat kellene járniuk” - mondta az újságíróknak az ortodox egyház feje a tűzvészben meghalt takarítónő temetésén.

A Bocsai tér után a tömeg a prefetúra elé vonult, komoly fennakadásokat okozva a forgalomban. A tüntetés fél tíz után fejeződött be.

Bukarestben szerdán 35 ezren vonultak utcára, kedden körülbelül 25 ezren tiltakoztak

Marosvásárhelyen is elegük lett a korrupcióból

Marosvásárhelyen több mint ezren tüntettek, magyarok és románok egyaránt. A tömeg a megyeszékhely főterén gyülekezett, majd a kormányhivatal épülete elé vonult.

A tüntetők kétnyelvű feliratokkal adták a politikai osztály tudomására, hogy elegük van a korrupcióból, és a teljes kormány menesztését akarják. Előrehozott választásokat követeltek.

Azt is sérelmezték, hogy Romániában 18 ezer templom van, míg kórház mindössze 425. A Facebookon meghirdetett tüntetést hangsúlyozottan békés tüntetésként hirdették meg a szervezők, ami maradéktalanul teljesült is. 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X