Ezrek tüntetnek ismét Bukarestben és más városokban

Ismét ezrek vonultak utcára Bukarestben, korrupcióellenes jelszavakat skandálva és előrehozott választásokat követelve. Hírügynökségi jelentések szerint szerda este hét órakor körülbelül hatezer tüntető vonult fel a főváros utcáin. Demonstrációkat tartanak Brassóban, Kolozsváron, Temesváron és más városokban is. FRISSÍTÉS: Bukarestben 30 ezer ember tüntetett a román sajtóbeszámolók szerint.

A szerdai tiltakozó megmozdulások szervezői bejelentették: az elnöki hivatal elé vonulnak „szakértőkből és nem politikusokból álló kormányt” követelve. „Ellenkező esetben a most távozók helyébe rosszabbak jöhetnek. Nincs szükségünk a székükhöz foggal-körömmel ragaszkodó kommunistákra és szekusokra” – olvasható a közösségi oldalakon terjesztett felhívásukban.

Estére szép számban gyűltek össze tüntetők a bukaresti Egyetem téren. "Huszonhat éve felváltva loptok", "Románia sírásói", "Takarodjatok mindnyájan" feliratokat emeltek a magasba. A spontán demonstrációnak nincsenek vezetői, szónokai vagy megfogalmazott politikai programja.

A tömeg egyebek mellett a "Szemétdombra az összes politikussal, becsületes embereket akarunk", "Meg kell érdemeljétek a voksomat", "Nem vásároltok meg két lemondással", "Mi 300-ra, nem 600-ra voksoltunk" jelszavakat skandálta, ez utóbbival a parlament létszámára utalva. Az előző napi tüntetés jelszavai közül szerda este a "Korrupció öl" és a "Korrupció mérgez" szlogent skandálták legtöbbször a tüntetők, akik megbénították a közlekedést a város központjában.

Kedd este Bukarestben megközelítőleg 25 ezer személy vonult utcára a több mint 30 halálos áldozatot követelő tűzvész felelősségét egymásra hárító hatóságok, a kerületi polgármester és a kormány lemondását követelve. A tiltakozásokat követően Victor Ponta miniszterelnök szerdán bejelentette lemondását.

FRISSÍTÉS: A román média helyszíni beszámolói szerint estére 30 ezerre duzzadt a bukaresti tüntetők száma. A kolozsvári demonstrációról készült tudósításunkat itt olvashatja..

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?