Hetven százalékkal emelkedhet a kezdő tanárok bére?

A kezdő tanárok minimum hetven százalékos béremelését írja elő az a tervezet, amelyet az egységes bértábla kapcsán küldött meg a napokban a tanügyminisztérium a munkaügyi tárcának - nyilatkozta Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter a B1 hírtelevíziónak. Hozzátette, a tervezetbe a szakszervezetek javaslatai is bekerültek, az elmúlt két hétben egyeztetett velük a minisztérium.

Sorin Cîmpeanu elmondta, hétfőn tárgyalnak a javaslatról a pénzügyminiszterrel és a kormányfővel. A javaslatcsomag a kezdő tanárok béremelése mellett maximum 177 százalékos fizetésemelést szab meg a magas beosztású egyetemi tanároknak, lektoroknak. Ezen kívül Sorin Cîmpeanu tájékoztatása szerint 5-20 százalékos pótlékot ír elő azoknak a pedagógusoknak, akik vidéken oktatnak, 15 százalékost a speciális iskolákban dolgozóknak, és 10 százalékos pótlékot az osztályfőnöki tevékenységért.

A növelést három év alatt, azaz 2017-ig ültetnék gyakorlatba - nyilatkozta a HotNewsnak a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, Simion Hancescu. Kedden és szerdán tiltakozáshullámmal és a tanév bojkottjával fenyegetőztek a szakszervezetek, amennyiben az orvosokéval egyidőben nem emeli 25 százalékkal a tanárok fizetését a kormány.

A szakszervezetek szerint a magas rangú állami tisztségviselők és az egészségügyben dolgozóknak fizetésemelése arra kötelezi a kormányt, hogy teljesen átgondolja a béremelési programot, amelyet korábban a tanügyi szakszervezetekkel közösen dolgoztak ki, ezért további egyeztetéseket akarnak. 

Kedden Sorin Câmpeanu oktatási miniszter a fenyegetésekre úgy reagált, hogy nem ígérhet 25 százalékos béremelést a pedagógusoknak október elsejétől. Emlékeztetett arra, hogy a minisztérium az elmúlt két hétben tárgyalt a szakszervezetekkel az új közalkalmazotti bértábláról, és akkor a pedagógusok elégedettek voltak a tárca javaslataival.

Kapcsolódók

Kimaradt?