Érettségi: talány a megyecserés dolgozatjavítás

Cáfolta a maszol.ro-nak Király András oktatásügyi államtitkár, hogy sorshúzás alapján döntenék el, melyik megyéből hová kerülnek az érettségi dolgozatok javításra. „A megyéket bizonyos meggondolások alapján választják ki, de arról nem tudok, hogy pontosan mi alapján” - mondta az államtitkár.

Király Andrást arról a minisztériumi bejelentésről faggattuk, amely szerint már az idei, jövő héten kezdődő írásbeli érettségin módosítanak a dolgozatok kiértékelésének eddigi módszerén. E szerint a dolgozatok javítása a vizsga helyszínétől eltérő, sorshúzással kiválasztott megyékben történik. A szakszervezetek által támogatott elképzeléssel a csalások gyanúját szeretnék eloszlatni a kezdeményezők.

A módosítás ellen a székelyföldi pedagógusok már tiltakoztak, hiszen Hargita megyei dolgozatokat lehetetlen volna például Tulcea megyében kiértékelni, ahol nincsenek magyarul tudó tanárok. Király András szerint azonban ilyen helyzet nem áll majd elő jővő héten. Elmondta, a sorshúzás mellőzésével az is megakadályozható, hogy egy nagyobb megye dolgozatai kisebb megyéhez kerüljenek, a kisebb megyékben ugyanis értelemszerűen kevesebb a javítótanár.

„Ma reggel (szerdán, szerk. megj.) volt egy beszélgetésem a miniszter úrral, aki biztosított, hogy minden a legnagyobb rendben fog zajlani, és nem fog előfordulni, hogy nem lesz, aki kijavítsa a kisebbségek dolgozatait” - mondta az államtitkár.

„Nem volt ez átgondolva”

Arra a kérdésre, hogy vehetjük-e készpénznek a megyecserés dolgozatjavítást, Király azt mondta: reméli, hogy ez a módosítás még nem dőlt el végelgesen. „Az igaz, hogy van egy miniszteri rendelet, amely azt mondja, megyecserés javítások lesznek, de remélem, alaposabb elemzés után mindenki meggondolja magát” – tette hozzá.

Az államtitkár elismerte, a módosítást a minisztériumban sem beszélték át. „A közoktatásért felelős államtitkár úr jelentette be hétfőn, hogy van egy ilyen elképzelése, kedden a miniszter úr is azt mondta, támogatja, kedd délután, mire visszatértem a parlamentből, már a rendelet is megvolt” - tette hozzá Király András. Elmondta, a rendelet gyakorlatba ültetésén van a lényeg, amelyet pár nap alatt alaposan át kell gondolni. 

„Logikátlan a minisztérium terve”

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Kovászna megyei főtanfelügyelő, Kiss Imre kedden egyenesen logikátlannak nevezte az oktatási minisztérium sorshúzásos tervét. A háromszéki főtanfelügyelő elmondta, hétfőn Vasile Salaru közoktatásért felelős államtitkár javasolta a módszert, de nem hitte, hogy ezt felkarolja Sorin Câmpeanu tanügyminiszter, aki bejelentette: rendelettel kívánja életbe ültetni az érettségi dolgozat javításának ezt a módszerét.

Kiss Imre szerint két akadálya is van az új javítási módszernek, ebből egyik a magyar megyéket érinti. A háromszéki főtanfelügyelő szerint ha sorshúzással döntik el, hogy melyik megyébe kerülnek például a háromszéki érettségizők dolgozatai, akkor előfordulhat, hogy Tulcea megyében fogják azokat kijavítani, ott viszont nincsenek magyarul értő tanárok.

A másik probléma minden romániai megyét érinti, hiszen azok mérete nem azonos. Kiss Imre elmondta,  Háromszék az ország egyik legkisebb megyéje, ahol idén 1520 végzős érettségizik, és a központokba számukkal arányos érettségiztető tanárt toboroztak.

Ezzel szemben egy nagyobb megyében három-négyezer diák is beiratkozott a záróvizsgára. Ha egy ilyen megyéből érkeznek a dolgozatok Háromszékre, azok javításához nem lesz elegendő pedagógus, hiszen a módszertan szerint egy tanár legtöbb száz dolgozatot javíthat. Ezzel szemben abban a megyében, ahol túl sok a javító tanár az 1500 háromszéki dolgozatra, a tanárok kevesebb dolgozatot javítanak és elesnek a plusz bevételtől.

Hargita megyében sem lelkesek

Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő megkeresésünkre elmondta, az intézkedéssel az a baj, hogy eleve csalást feltételez a szülők, tanárok részéről. „Kellemetlen, hogy erre gondolnak mindig. Nálunk úgy működik az ártatlanság védelme, hogy mindenkit bűnösnek néznek, aztán bizonyítsa be, hogy ez nem igaz” - magyarázta.

Hozzátette, fenntartásai ellenére ha például a magyarok dolgozatait kifejezetten magyarlakta területen javítják, akár működképes is lehet az elgondolás. Az is megoldást jelenthet, ha úgymond a különböző tantárgyakat különböző megyékbe küldik, így a magyar nyelvűek kifejezetten magyarlakta helyekre kerülhetnek – mondta a maszol.ro-nak Görbe Péter.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?