Tonnánnyi szolidaritás Lakó Péterfi Tündével

Az 1, 5 és 10 banisok számolásának, méricskélésének feléhez sem jutottak Lakó Péterfi Tünde lakásán a civil aktivista segítőtársai, de már több mint fél tonnánál tartottak hétfő este. „Legalább egy tonna aprópénz összegyűl, hiszen több helyről még nem érkeztek meg adományok” – mondta a maszol.ro-nak a kétnyelvű árcédulák osztogatásáért megbírságolt hölgy.

Mint ismert, a marosvásárhelyi civil aktivista aprópénzben kívánja kifizetni a bírság felét, 750 lejt. Felhívása nyomán az elmúlt napokban több száz kiló 1, 5 és 10 banis gyűlt össze Erdély több településéről.

Vasárnap estig 490 kg banis került egymás mellé, ám azóta hétfőn megérkezett a „küldemény” Kolozsvárról is, ahol az Igen, tessék kezdeményezőinek két alig két nap leforgása alatt 30 kiló aprópénzt sikerült összegyűjteniük. A kezdeményezők a Facebook-oldalukra feltöltött fotó mellé ezt írták: „Marosvásárhelyen, Lakó Péterfi Tündénél jártunk, a kolozsváriak szeretetének eredményét vittük: több mint 12 ezer érmét, közel 250 lej értékben - amit 48 óra alatt gyűjtött három szervezet”.

Lakó Péterfi Tünde folyamatosan kapja a gratulációkat, meleg hangú biztatást, olyan leveleket, amelyekben ismeretlenek határon innen és túlról támogatásukról biztosítják. Egy Atlantában élő hölgy arról tudósítja, hogy ott, ahol ő él, „nagyon sok helyen használják a spanyol nyelvet, hogy a mexikói emigránsok (nem állampolgárok) is megértsék, akik nem tanulták meg az ország nyelvét is”.

A marosvásárhelyiek, az erdélyiek eközben a közösségi oldalakon tanakodnak, jó-e ez az „aprópénzgyűjtés”, hiszen megtörténhet, hogy a történetesen magyar pénztárosnak gyűlik meg csak a baja, akinek majd meg kell számolnia a több mázsa fémpénzt.

Akad, aki attól tart, hogy nem veszik át az összeget ebben a formában. A jegyzőkönyv még nem érkezett meg Lakó Péterfi Tündéhez. Ezzel kapcsolatosan is folyik a találgatás: törvényese-e az, hogy még nem küldték ki, vagy egyáltalán kiküldik-e. Van olyan hozzászóló, aki azt is elképzelhetőnek tartja, hogy végül nem lesz jegyzőkönyv.

Lakó Péterfi Tünde a maszol.ro-nak beszámolt arról, hogy a héten nem volt ideje főzni, de barátai gondoskodtak róla, ebédet küldtek, főztek neki, nem hagyták koplalni. „Történelmet írunk, aprópénzzel” – írta blogján a civil aktivista, aki az elmúlt napok hangulatát az 1989 decemberében átélt élményhez hasonlítja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?