Közigazgatási képzés a BBTE-n: „Aki hozzánk iratkozik, nem tömegoktatásban részesül”


-A A+



Áttörést jelentetett 2018-ban a romániai magyar felsőoktatásban a magyar nyelvű közigazgatási képzés beindítása a kolozsvári BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karán. Az elmúlt két év tapasztalatairól, a kihívásokról és a közelgő felvételiről Balogh Márton egyetemi docenst, a Közigazgatás-tudományi Intézet magyar tagozatának vezetőjét kérdeztük.

Idén indul a magyar nyelvű közigazgatási alap- és mesteri képzés harmadik évfolyama a Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudomány Karon. Bemutatná röviden a Közigazgatás-tudományi intézet magyar tagozatát?

A magyar nyelvű közigazgatási képzés 2018-as kolozsvári beindításakor az elképzelés az volt, hogy hozzájáruljunk a közigazgatási szolgáltatások szakosodásához, szakembergárda kialakulásához és a magyar közösségek fejlődéséhez. Jelenleg alapképzésben 15 diákunk van, mesterin pedig 10.  A képzés keretében a Közigazgatás-tudományi Intézet oktatói mellett magyarországi oktatók is tanítanak a Corvinus, a Metropolitan, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről. Vannak vendégtanáraik is, akik az Egyesült Államokból vagy más európai országokból jönnek hozzánk.

Milyen ismereteket sajátíthatnak el elsősorban a hallgatók?

Az alapképzésen alapvetően közigazgatáshoz kapcsolódó tárgyakat tanulnak, mint alkalmazott közigazgatási jog, politika elmélet, államháztartási ismeretek és közpénzügyek, pénzügyi menedzsment, közszolgálati menedzsment, közigazgatási rendszerek, EU-s intézmények vagy például a non-profit és nem kormányzati szervezetek működése, de foglalkozunk a kompetenciafejlesztéssel is. Továbbá betekintést nyerhetnek a hallgatóink a szociológia, közgazdaságtan, szervezeti kommunikáció és a marketing világába is. Szakmai gyakorlati programokat is szervezünk a diákoknak, amelyeken betekintést nyerhetnek a közigazgatási intézmények működésébe. A tavaly és az idén is az alapképzési program diákjai Bukarestben jártak tanulmányúton, ahol több központi közigazgatási intézmény működését ismerték meg. 2019-ben a diákjaink egy pannonhalmi nyári táborban vettek részt.

Hol tudnak elhelyezkedni végzés után a hallgatók?

Mivel a szak gyakorlati oktatást kínál, számos lehetőség nyílik a végzetteink számára az egyetem elvégzése után elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Választhatnak önkormányzati munkakörök, EU-s intézmények által kínált lehetőségek közül, de dolgozhatnak non-profit és nem kormányzati szervezeteknél is. Betölthetnek közösség- és/vagy településfejlesztéssel foglalkozó munkakört, vagy dolgozhatnak tanácsadóként, jegyzőként, ügyintézőként vagy pályázatíróként. Már az egyetemi évek alatt számtalan lehetőséget kínálunk számukra, hogy kipróbáljanak különböző szakterületeket a szakmai gyakorlatok, gyakornoki programok keretében. 

Milyen területeken zajlik a mesteri képzés?

A mesteri képzés megerősíti és elmélyíti az alapképzésen elsajátított ismereteket. Tanulnak többek között közösségi gazdaságtant, közpolitikákat, etikát, EU-s támogatásokról, pályázatírásról és menedzsmentről, az Európai Unió intézményrendszereiről és politikáiról valamint információszerzésről a közszektorban. A programnak a tematikája az Közpolitikák és közmenedzsment. Megpróbálunk egy új paradigmát meghonosítani, ami azt jelenti, hogy a modern közigazgatási struktúrák, közpolitikai programok mentén oldják meg az általuk képviselt közösségek problémáit. A mesteri program keretében közös diplomaprogramunk van a Corvinus Egyetemmel – ez azt jelenti, hogy a mi diákjaink beiratkozhatnak a Corvinusra is, és a két éves tanulmányaik végén két diplomát fognak kapni. Ebben az esetben három félévet Kolozsváron és egy félévet Budapesten tanulnak.

Milyen volt az érdeklődés az első két évben a közigazgatási képzés iránt?

Az első két évben elég nagy volt az érdeklődés a szak iránt a diákok és a szakma részéről egyaránt. Főképp a szakmabeliek kerestek meg többször, mert szükségük lenne jól képzett alkalmazottakra. Túljelentkezés nem volt sem az alapképzésen, sem a mesteri program keretében meghirdetett helyekre. Viszont a hallgatóink nagyon motiváltak, és érdeklődnek a közigazgatási ismeretek iránt.

Mi tekinthető a legnagyobb kihívásnak a következő években az intézet magyar tagozata számára?

A diákok toborzása és az, hogy kialakuljon egy tanárokból, diákokból, szakemberekből álló magyar munkaközösség az intézet körül. Szeretnénk minél több kutatási programot elindítani, és összekötni a gyakorlati tapasztalattal és elméleti ismeretekkel rendelkező szakembereket.

Június 9-től lehet beiratkozni a felvételire: hány hely van idén alapképzésben (tandíjmentes és tandíjköteles), hány a mesterin?

Idén alapképzésen 10 tandíjmentes és 40 tandíjköteles helyet hirdettünk meg, míg a mesterin 7 tandíjmentes és 33 tandíjas helyet. 

Miért érdemes beiratkozni a magyar nyelvű közigazgatási képzésre?

A közigazgatási képzés rengeteg lehetőséget kínál, hiszen számos helyen várják a végzettjeinket önkormányzatoknál, civil szervezeteknél, de akár kormánynál vagy valamilyen EU-s intézményben is dolgozhatnak. A képzés széleskörű tudást kínál, sok szakterületet érintve, amelyek közül hallgatóink eldönthetik, melyik felel meg leginkább a kompetenciáiknak, érdeklődési köreiknek. A szakjainkon nagyon barátságos, családias hangulat uralkodik, folyamatosan odafigyelünk a közösségépítésre, de szakmai programokban, konferenciákon való részvételt is biztosítunk. Rendszeresen járunk tanulmányi kirándulásokra, látogatunk meg hivatalokat és intézményeket. A kar épülete és infrastruktúrája modern, és jól felszerelt, az adminisztratív személyzet kedves és segítőkész, a tanárok jól felkészültek, nyitottak, közvetlenek és az oktatás mellett a szakmában dolgoznak, ezáltal mindig naprakész tanácsokkal látják el a hallgatókat. Aki hozzánk iratkozik, nem tömegoktatásban részesül. Mi figyelünk az egyénekre és segítjük őket a készségeik és érdeklődési köreiket figyelembe véve. 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X