Dániel pátriárka szokatlan megoldással kerülné el a koronavírus „kanállal osztogatását”

Dániel pátriárka inkább elnapolná az áldoztatást, minthogy megtörje az évszázados hagyományt, és engedélyezze az egyszer használatos kanalak használatát.

Az elöljáró a G4Media.ro birtokába jutott levélben a Szent Szinódus tagjainak azt javasolja, hogy az egyház kérje a hatóságoktól azt, hogy a szertartást a hívek jelenlétében tartsák meg, de áldoztatás nélkül, amit majd június 1. után pótolnának, a többi ortodox egyházzal egyeztetve.

A javaslat a G4media.ro szerint nem aratott osztatlan sikert a román ortodox egyházi vezetők körében. Egyes vélemények szerint ez a liturgia céljáról és a hívek érdekéről való lemondással jelentene egyet, hiszen a cél az, hogy ők az áldozás szentségéből részesülhessenek, attól függetlenül, hogy ezt milyen eszközzel teszik lehetővé számukra. A közös álláspontot a Szent Szinódus tagjainak válaszai alapján alakítják ki.

Az egyszer használatos kanalak ötlete Ludovic Orban miniszterelnöktől származik. Erre reagálva Vasile Bănescu, a román ortodox egyház szóvivője kedd reggel az Antena 3-nak adott telefonos interjúban leszögezte, hogy a hatóságok nem szólhatnak bele az áldoztatás módjába. Hozzátette, hogy egyeztetni fognak a többi ortodox egyházzal a járványhelyzet kezeléséről.

A szóvivő korábban a Digi24-nek arról beszélt, hogy az áldoztatás nem orvosi probléma, hanem a hit területéhez tartozik, ezért sohasem képezte fertőzés forrását.

2020 februárjában, a romániai koronavírus-járvány kezdetén a román ortodox egyház közölte, hogy azok a hívek, akik betegnek érzik magukat, mellőzhetik az ikonok megcsókolását, és kérhetik, hogy otthonról hozott kanállal áldozhassanak. Számos teológus és pap felháborodása nyomán viszont változtattak az állásponton.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?