Közvitára bocsátják a vészhelyzet idejére foganatosított óvintézkedéseket

Hétfőig közzéteszik a szükségállapot lejártát követő, a korlátozások fokozatos feloldásával járó intézkedések listáját, amelyet közvitára bocsátanak – jelentette ki Ludovic Orban miniszterelnök.

A kormányfő azt mondta, a tervezett intézkedésekről hétfőig értesülni fognak a cégek, az intézmények, az állampolgárok, és konkrét javaslatokat tehetnek arról, milyen szabályozásokat kell bevezetni a tömegközlekedés, az üzlethelyiségek, a fodrászatok és más érintett létesítmények esetében.

Ezzel kapcsolatban Lucian Bode szállításügyi miniszter közölte: pénteken megbeszélést folytat az illetékesekkel a tömegközlekedésben várható konkrét intézkedésekről, amelyek május 15-től lépnek majd érvénybe. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság javaslatcsomagot dolgoz ki, amelyet minden tagállam egységesen alkalmazhat majd. Ezt egyébként a tagállamok szállításügyi miniszterei egyöntetűen kérték múlt heti megbeszélésük alkalmával az EB-tól – mondta Bode.

Klaus Johannis államfő hétfőn jelentette be, hogy a szükségállapotot május 15-től vészhelyzet váltja fel, és bár a kijárási tilalom megszűnik, ezalatt is számos óvintézkedés lesz érvényben.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?