Arad megyében 118 egészségügyi alkalmazott kapta el a koronavírust

Az aradiak példát mutattak szolidaritásból a koronavírus-járvány idején, az adományok mellett 1,9 millió lejnyi összeget is összegyűjtöttek a rászorulóknak – mondta Iustin Cionca, a megyei tanács elnöke a szerda déli online sajtótájékoztatón.

Az önkormányzati vezető szerint cégek, civil szervezetek és magánszemélyek egyaránt hozzájárultak ahhoz a szolidaritási alaphoz, amelyből rászoruló családokat és a magukra maradt idős, egyedülálló személyeket segítik. A megyei tanács eddig összesen 34 millió lejt különítette le a költségvetésből a kórházak felszerelésére, berendezések és a járvány elleni védőfelszerelések, eszközök beszerzésére – mondta.

A sajtótájékoztatón Horea Timiș, a megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) vezetője ismertette – az április 28-i, keddi adatok alapján – a megyei járványügyi helyzetet. Eddig 527 igazolt esetet tartanak nyilván (szerda kora délután ez 550-re nőtt – szerk. megj.), 54 halálesetet tulajdonítanak a járványnak (ez a szám szerencsére nem változott), és 5234 tesztet végeztek el.

Az igazgató elmondta, hogy a megyei kórház valamennyi alkalmazottját tesztelték koronavírusra. Eddig 118 egészségügyi dolgozót diagnosztizáltak fertőzéssel, közülük 12 utaltak be a kórházba, 19-en vannak házi elkülönítésben (a teszt eredményére várnak), 44 személy házi elkülönítésben van a kórházi kezelést követően, és szintén 44-en újból munkába álltak. Eddig egy egészségügyi dolgozó, egy asszisztensnő vesztette életét Arad megyében.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?