Koronavírus: Sepsiszentgyörgyön 66 egészségügyi dolgozó fertőzött

A sepsiszentgyörgyi kórház 66 dolgozója fertőződött meg eddig koronavírussal. Közülük vannak, akik már gyógyultan újrakezdték a munkát, néhányan a tesztjük eredményére várnak, és amint két egymás utáni teszt negatív lesz, gyógyultnak tekinthetőek és elkezdhetnek ismét dolgozni, mutatott rá keddi, online sajtótájékoztatón András Nagy Róbert. 

A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház menedzsere reagált a közösségi médiában megjelent feltételezésekre is, miszerint a kórház eltussolná a koronavírussal fertőzött egészségügyi alkalmazottak valós számát. 

Rámutatott: ha ez lett volna a szándék, akkor nem kezdtek volna el az országos átlag fölötti számban tesztelni, hiszen így derült ki, hogy eddig 66 orvos, asszisztens, ápoló és más kórházi személyzet fertőződött meg Sepsiszentgyörgyön. Az igazgató emlékeztetett, hogy a számokat nem lehet eltussolni, hiszen a teszteket végző laboratóriumoknak is jelenteniük kell a hatóságok fele, tehát az mindenképpen megjelenik a kimutatásokban. 

András Nagy Róbert kifejtette: a sepsiszentgyörgyi kórház nem rejtőzködött, nyíltan felvállalta, hogy sok egészségügyi alkalmazott megfertőződött, tették ezt annak érdekében, hogy megelőzzék a még nagyobb problémát, hogy a fertőzés tovább terjedjen, és hogy mihamarabb elkezdhessék a fertőzöttek kezelését. 

Hozzátette: el tudják látni feladataikat, a marosvásárhelyi kórháztól kaptak segítséget, két orvost küldtek Sepsiszentgyörgyre, illetve Magyarországról is szerettek volna intenzív terápiás orvost hozni Háromszékre. Egy orvos pozitív választ adott, ám kiderült, hogy az országba érkezésekor kötelezően karanténba kellene vonulnia, ezért egyelőre lemondtak erről, viszont ha a későbbiekben szükség lesz, élnek a lehetőséggel. 

Nem tudják újraindítani a szülészet-nőgyógyászat osztályt

András Nagy Róbert arról is beszámolt, hogy szerették volna újraindítani a koronavírus-fertőzés miatt több hete lezárt szülészet-nőgyógyászat osztályt. Biztonságból letesztelték a teljes személyzetet, és kiderült, hogy az osztály működésének egy kulcsfontosságú személye fertőzöttnek bizonyult. 

Roșu Mátyás orvosigazgató hozzátette: kolléganőjük négy hete nem volt a sepsiszentgyörgyi kórházban, így vélhetően nem ott fertőződött meg, viszont az eset azt jelzi, hogy elterjedt a közösségi fertőzés. Ez azt jelenti, hogy a közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés, vagyis a beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek. 

Elhunyt egy idős szívbeteg háromszéki    

A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórházban négyre emelkedett a koronavírus áldozatainak száma, miután vasárnap elhunyt egy igazoltan koronavírus-fertőzött beteg, akinek társult betegségei, magas vérnyomása és szívinfarktusa volt. A sepsiszentgyörgyi kórházban jelenleg 36 igazolt koronavírus-fertőzöttet kezelnek, többségük állapota kielégítő, két személy azonban kritikus állapotban, intubálva van az intenzív osztályon. 

A 36 esetből 15 fertőzött Brassóból, más betegségekkel érkezett Sepsiszentgyörgyre, amely elvégzi a kisegítő kórház minőségéből fakadó sebészeti és ortopédiai műtéteket a fertőzött személyeken. A sepsiszentgyörgyi kórházban fekszik még 12 fertőzésgyanús személy, ketten kritikus állapotban az intenzív osztályon, várják az ő koronavírus-tesztjük eredményét. Az elmúlt héten 9 gyógyult személy hagyhatta el a kórházat. 

A gyerekek nehezen viselik a kórházi létet

A sepsiszentgyörgyi kórházban eddig 4 koronavírus-fertőzött gyereket kezeltek, mindannyian tünetmentesek voltak, és már hazaengedték őket, számolt be Rosu Mátyás. Az orvosigazgató szerint a kiskorúak nehezen viselték a kórházi létet, nehezen tudták betartani a szigorú járványvédelmi szabályokat. 

Újságírói kérdésre, hogy a fertőzött gyerekek mellett maradhat-e az egyik szülő, András Nagy Róbert kórházigazgató elmondta: ez abban az esetben lehetséges, ha a szülő is fertőzött. Magyarázata szerint a törvény lehetőséget ad, hogy a beteg gyerek mellett legyen egyik szülője, ám a járvány felülírja ezt, és csak akkor lehetséges a szülőnek is a gyerek mellett lenni, ha ő is fertőzött. Ugyanakkor keresik a megoldási lehetőségeket, és ha a családban van valaki, aki fertőzött, maradhat a gyerek mellett, mondta az igazgató. 

A koronavírus romániai terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?