A főmikrobiológus is bírálta az ortodox híveknek tett húsvéti engedményeket


-A A+

Súlyos közegészségügyi kockázata van annak, hogy a belügyminisztérium enyhítette a kijárási korlátozásokat az ortodox húsvét idejére, mert ez arra bátorítja az embereket, hogy hagyják el az otthonaikat – véli az Országos Mikrobiológia Társaság elnöke.

Alexandru Rafila szerdán a hatóságoknak azt a döntését kommentálta a Digi24 televízióban, hogy az ortodox hívek pénteken és szombaton személyesen átvehetik egyházközségük templománál a szentelt kenyeret, szombat este pedig a lakhelyük előtt, az utcán kapják meg az egyház önkénteseitől és a rendőröktől a jeruzsálemi lángot.

A szakember szerint nehéz lesz kordában tartani szombat este az embereket. „Gondoljanak csak bele, egy-egy tömbház előtt százak fognak tolongani, hogy átvegyék a lángot” – nyilatkozta Rafila, hozzátéve, hogy nagy a közegészségügyi kockázata a belügyminisztérium és a Román Ortodox Egyház közötti megállapodásnak a húsvét megünnepléséről.

A mikrobiológus emlékeztetett: egy nappal korábban az államfő határozottan arra kérte a lakosságot, hogy húsvét idején maradjanak otthon. „Ha a hatóságok egymásnak ellentmondó döntéseket hoznak, az emberek hajlamosak úgy eljárni, ahogy ők jónak látják” – jegyezte meg a szakember.

Mint ismert, az államfő szerdán közölte: az ortodox híveknek tett engedmények visszavonását kéri a belügyminisztertől. A ortodox egyházzal kötött megállapodás bejelentése után több parlamenti párt, köztük az RMDSZ lemondásra szólította fel Marcel Velát. Szerda este 9 óra után még tartott a kormányülés, és nem lehetett tudni, hogy visszavonja-e az Orban-kabinet a korábban bejelentett engedményeket.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitókép forrása: YouTube)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X