Bűnvádi eljárás lett a kolozsvári reptéren történt incidensből

A kolozsvári ügyészség a betegségek leküzdésének meghiúsítása gyanújával bűnügyi eljárást indított a kolozsvári reptéren történt incidens ügyében. 

Mint írtuk, csütörtökön több száz, németországi idénymunkára induló ember zsúfolódott össze a kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtéren, Mircea Abrudean prefektus csendőröket küldött a helyszínre, hogy felszólítsák az egy tömbben álló embereket, hogy szóródjanak szét. A tömegről készült felvételeken látható, hogy a várakozók nem tartották be a szociális távolságot, sokaknak védőmaszkjuk sem volt.

„A repülőjáratokat egy magántársaság indítja, amely rosszul kezelte a helyzetet. Egyszerre hozta ide az embereket, annak ellenére, hogy a járatok kisebb-nagyobb időkülönbséggel 13 és 21 óra között indulnak. Az emberek ellenőrzött módon lépnek be a repülőtér épületébe, a gond kint van. Rendőröket és csendőröket küldtünk ki, hogy felszólítsák az embereket, hogy szóródjanak szét” – mondta az ügyről délben Abrudean. Hozzátette: az összegyűlt emberek utaztatását egy magán légitársaság szervezte, és ez a vállalat tehető felelőssé a kialakult helyzetért. 

Megszólalt Ludovic Orban is

Ludovic Orban miniszterelnök arra kérte Lucian Bode szállítási minisztert, hogy minden szálat mozgasson meg annak érdekében, hogy a kolozsvári reptér igazgatóját felelősségre vonják. Hasonló kéréssel fordult a megyei prefektushoz is. 

Orban szerint elfogadhatatlan, hogy a reptér igazgatója nem értesítette a prefektúrát és a megyei sürgősségi bizottságot arról, hogy több mint 1 500 ember érkezett a reptér parkolójába. Ha ez megtörténik, biztosítva lett volna a csendőri jelenlét, és felszólíthatták volna az embereket arra, hogy tartsanak egymástól távolságot. 

 

A Hotnews összeállítása szerint a román hatóságok egymásra hárítják a felelősséget. David Ciceo, a reptér igazgatója a megyei tanácsot és a prefektust okolja, akikhez szavai szerint már többször fordult azzal a kéréssel, hogy fertőtlenítsék a parkolót, de nem történt előrelépés. A Kolozs megyei tanács és a prefektúra képiviselői azonban állítják, hogy csak ma értesültek ezekről a repülőjáratokról a televízióból. Valentin Jucan, a megyei tanács szóvivője szerint a repülőtér vezetősége nem értesítette sem a megyei sürgősségi bizottságot vezető prefektust, sem a megyei közegészségügyi igazgatóságot, sem a megyei tanácsot. Jucan szintén az igazgató lemondását kéri. 

A dpa hírügynökség értesülései szerint Németország több ezer idénymunkást vár Romániából, Bulgáriából és Lengyelországból a napokban, akik többek között a spárgaszedésben segédkeznek.  

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?