Jelentősen csökkent a belépő személyforgalom a román–magyar határon


-A A+



Tizedére csökkent a nyugati határátkelőhelyeken az országba belépő személyek száma az elmúlt két napban. Ez feltehetően azzal áll összefüggésben, hogy mind az állam-, mind a kormányfő kijelentette: a koronavírus-járvány miatt két hétre karanténba kell vonulniuk a húsvéti ünnepekre hazatérő román állampolgároknak.

A koronavírus-járvány kitörése után több százezerre tehető a külföldről hazatérő román vendégmunkások száma, heteken át több kilométer hosszú és órák hosszát tartó sorok torlódtak fel a román–magyar határátkelőhelyek belépő oldalán. A határrendészet közleményei szerint a hét elejéig 15-25 ezer közötti személyt léptettek be az országba 24 óránként. Ehhez képest nagyot csökkent a hazatérők száma, már ami a személyforgalmat illeti – mondta a Maszolnak Matei Ionuț Filip, az aradi határrendészet sajtószóvivője.

Hétfő reggel nyolc órától kedd reggel nyolc óráig a Bors–Ártánd határátkelőhelyen 1600 belépő személyt és 1300 gépjárművet regisztráltak, míg a nagylaki országúti határátkelőhelyen (az autópályán csak a kamionok léphetik át a határt) 2200, illetve 600 volt ez a szám.

Kedd reggel és szerda reggel nyolc óra között Borsnál enyhén nőttek, Nagylaknál viszont jelentősen csökkentek ezek a számok: a Bihar megyei határátkelőhelyen 1800 személyt és 1700 járművet jegyeztek fel, az Arad megyei határállomáson viszont csak 1500 fő és 380 jármű jelentkezett belépésre. A szóvivő szerint ez azzal állhat összefüggésben, hogy mind Klaus Johannis államfő, mind Ludovic Orban miniszterelnök kijelentette, hogy a külföldről a húsvétra hazatérő román állampolgárokra kéthetes karantén vár, tehát „szobafogságban” töltenék az ünnepeket.

A román határrendészet online forgalomfigyelő alkalmazása szerint szerda este tíz órakor Nagylaknál 10 perc volt a várakozási idő a belépő oldalon, míg 40 perc a kilépő oldalon (este engedik át a külföldieket a magyar hatóságok). A borsi határátkelőhelyen 20 percet kellett várni a belépésre és 10-et a kilépésre az alkalmazás szerint.

A sajtószóvivő érdeklődésünkre elmondta, hogy a magyar hatóságok az éjjel megnyitották a határt azon román állampolgárok előtt, akik Nyugat-Európába mennek munkavállalás céljából, de csak egy meghatározott időszakban és útvonalon haladhatnak át Magyarország területén. Levélben kértünk tájékoztatást ezekről a feltételekről a magyar külügyminisztérium sajtóosztályától, de estig nem kaptunk választ.

Ingázók figyelmébe: változás jöhet Borsnál!

Ismét szigoríthatnak a határátkelésen Borsnál – hívta fel a figyelmet a varadinum.ma portál szerda este. A magyar és a román határrendészet korábbi megállapodása szerint az ingázók csak a Csanálos, Székelyhíd és Nagyszalonta határállomásokat használhatják napi átjárásra. Eddig azonban Borsnál is átengedték az ingázókat. A portál információi szerint a román határrendészet szigorítást kért a magyar féltől, mégpedig azt, hogy a két ország közötti megegyezést szó szerint léptessék életbe.

Ez azt jelenti, hogy a határ harminc kilométeres körzetében élők, illetve a másik oldalon dolgozó ingázók akár már csütörtök reggel arra ébredhetnek, hogy Borsnál nem engedik át őket, és az ingázók számára Bihar megyében csak Székelyhídon és Nagyszalontán lesz lehetőség az átkelésre, Borsnál továbbra is a teherforgalom lesz megengedett, illetve az éjszakai humanitárius folyosón érkezők Romániába belépését engedélyezik, valamint az egyéb utasforgalmat, de semmiként az ingázókat.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X