„Ha meg kell fertőződnöm, mindegy mi a munkám, úgyis elkapom a vírust” – hétköznapi hősök: az elárusítók

A vírus ellen maszkkal védekeznek, minden vásárló után bevásárlókosarat fertőtlenítenek. A vidéki kisboltokban szalaggal tartják távol maguktól a klienseket, a városi üzletekben őrködnek, magyaráznak, kitessékelnek, ha a vásárló nemtörődöm – tudtuk meg a Maros megyei bolti elárusítóktól. Elmondták, a koronavírus-járvány óta nagyobb segítségre szorulnak az emberek. A vásárlást eddig mellőző férjek például eltévednek a polcok között, az ijedtebbek bab- és húskonzervvel, liszttel, élesztővel, WC-papírral halmozzák el kosaraikat, az idősebbek tájékoztatásra szorulnak, a komolytalanokat pedig fegyelmezni kell.

A portálunk által kérdezett Maros megyei elárusítók beismerték, hiába a koronavírus okozta félelem, nem hagynák veszni a munkájukat. Míg van közöttük olyan, aki ezt a szakmát tanulta, és mindig is bolti eladó szeretett volna lenni, többen arról számoltak be, hogy véletlenül kerültek a pályára, de nem bánják, hogy ezzel foglalkoznak. Az emberek segítésére vannak – vallották egyöntetűen, ezért nem riadnak vissza a koronavírustól, szalagos elszigeteléssel, ablakos kiszolgálással, távolságtartással védekeznek ellene.

Hétköznapi hősök című sorozatunkban olyan személyeket mutatunk be, akik hivatásuk, szakmájuk miatt nem élhetnek a #maradjotthon lehetőségével, és a koronavírus-járvány idején is az emberek szolgálatában állnak. Taxisofőrök, elárusítók, mentősök, tűzoltók, hulladékszállítók, idősgondozók munkáját és munkakörülményeit tárjuk olvasóink elé.

„A legtöbb ember próbál segíteni a körülötte lévőkön”

A marosvásárhelyi Budai Hunor két hónapja dolgozik a város egy nagyobb üzletláncának alkalmazottjaként. Elmondása szerint a munka nem igényelt nagy erőfeszítést, ezért könnyen beletanult, alkalmazkodott, a koronavírus-járvány megjelenése óta azonban feszültebb a légkör, rémültebbek a dolgozók és a vásárlók is. Mégsem futamodik meg, mert azt vallja, nem adhat fel dolgokat az első akadály felbukkanásával.

Hangsúlyozta, több munka hárul rá, mint a koronavírus előtti időszakban, mert jelenleg a folyamatos áruutánpótlásról is gondoskodnia kell: „az emberek felvásárolnak mindent, nekünk emiatt több erőfeszítést kell tennünk, hogy a polcok ne álljanak üresen”. Emellett igyekszik távolságot tartani a vásárlóktól, bár ez körülményes egy bevásárlóközpontban, ahol többen megfordulnak, kérdésekkel és aggodalmakkal közelítenek az alkalmazottak felé – mondta el a fiatalember.

Kiemelte, a maszk, kesztyű és fertőtlenítőszer elengedhetetlen munkakelléke, ezeket a vállalat biztosítja alkalmazottai számára. Mivel a munkája megköveteli, hogy az emberekkel érintkezzen, fertőzésveszélynek teszi ki a családját is, ezért hazaérkezésekor első dolga a keze és a ruhái fertőtlenítése. A vásárlók többsége is maszkkal és kesztyűvel érkezik, de azért akadnak közöttük komolytalanok, akik viccként fogják fel a jelenlegi helyzetet. Ezeket a személyeket nem vonhatják kérdőre, de jogukban áll megkérni őket, hogy tartsák a távolságot.

Legtöbben a liszt és élesztő felől érdeklődnek, „ezek a termékek ebben az időszakban elég ritkák, mert ha érkeznek is, rögtön elkapkodják őket” – számolt be az elárusító. Sokan segítenek a körülöttük lévőknek és szeretteiknek is, mert most van idejük – világított rá a helyzet pozitívumaira, meglátását azzal indokolva, hogy a vásárlással eddig nem foglalkozó férjek most átvették ezt a feladatot a feleségektől, és az üzlet labirintusában rohangálnak órák hosszát, mert szinte semmit nem találnak.

Megtudtuk, az üzletet folyamatosan fertőtlenítik, esténként még a parkolókat is, és felszámolták a kézi bevásárlókosarakat, mert biztonságosabbnak és könnyebben tisztíthatónak találják az üzleti fémszekereket.

„Maszkkal óvjuk az életünket”

A marosszentannai megkérdezettünk több mint három éve dolgozik élelmiszerüzletben. Elmondta, nem adná fel a munkáját, a járványidőszakban is az motiválja, hogy segíti az embereket, akik jelenleg több odafigyelést igényelnek, mert rengeteget vásárolnak és tanácstalanok.

Rávilágított, a vásárlók nehezebben hoznak döntéseket, a termékek minősége egyre gyakrabban foglalkoztatja őket, nem beszélve arról, hogy bab- és húskonzerveket, lisztet, élesztőt és WC-papírt keresnek szakadatlanul. A termék minőségéről általában az elárusítók véleményét kérik ki, ezért körülményesebb a távolságtartás, nagyobb az esélye annak, hogy a munkavégzés során megfertőződnek. Mégsem fél, mert úgy gondolja, bármi legyen is a munkája, ha meg kell fertőződnie, vírusos lesz.

A maszkot, kesztyűt és fertőtlenítőszert a cég biztosítja számukra – adta tudomásunkra az elárusító, akinek a kiszolgálás mellett az is feladata, hogy minden vásárló után fertőtlenítse a kosarakat. Hozzátette, ezt esténként egy erre a célra felbérelt fertőtlenítő cég is elvégzi, így reménykednek abban, hogy csökkentik a fertőzés lehetőségét.

Emellett „drasztikusabb intézkedéseket” is bevezettek: kisebb üzleteikben a kasszás figyeli az embereket, és a maszk nélkül érkezőket nem engedi be, a nagyobb üzletekben pedig külön alkalmazott őrködik az ajtónál, és szűri a maszk nélkül érkezőket. A legtöbben elfogadják ezt az intézkedést, s mi több, támogatják is arra hivatkozva, hogy ezáltal az elárusítók egészségét is megóvhatják, de akadnak olyan vásárlók, akik igazságtalannak, felháborítónak tartják az újonnan bevezetett üzleti szabályt.  

Elárusítás vidéken: ablakos, szalagos kiszolgálás

Nyárádremete község két bolti eladóját is felkerestük. Vegyes hozzáállásról számoltak be, de abban mindketten egyetértettek, hogy szükséges volt új szabályokat bevezetni, amíg a szükségállapot tart.

Mikházán szalaggal választották el a pultot és a polcokat, így a vásárló, amikor beérkezik, nem kerülhet közel sem az elárusítóhoz, sem a termékekhez – adta tudomásunkra az alkalmazott, aki arról is beszámolt, egyszerre csak egy személyt engednek az üzletbe, és az üzlet előtti teret is szalaggal kerítették körbe, így még a sorban állást is szabályozhatják, és meggátolják azt, hogy csoportosan várakozzanak az emberek.

A szomszéd faluban dolgozó elárusító arról számolt be, hogy a falubeliek többsége „félvállról vette a helyzetet, amikor meglátták a maszkot és a kesztyűt, nevettek”, ezért ők az ablakos kiszolgálás mellett döntöttek: az ajtókat bezárták, és az ablakot nyitva hagyva kommunikálnak a vásárlókkal, amire szükségük van, azt előkeresik és kiadják.

Bár mindkét módszer megterhelő az elárusítókra nézve, mert többet kell szaladgálniuk az üzletekben, biztonságosnak és a lehető legjobb megoldásnak tartják. Emellett abban is bizakodnak, „hogy eléggé elszigetelten élnek ahhoz, hogy a vírus ne lopakodjon be a faluközösségekbe”. Az intézkedéseket is inkább a külföldről hazatérő munkások miatt hozták meg, mert előfordult, hogy nem tartották be az előírtakat, és hazaérkezésük után nem vonultak 14 napos karanténba – világosítottak fel a nyárádmenti bolti eladók.

Mikházi megkérdezettünk kiemelte, a vásárlási láz nem kerülte el a településeket sem, ezért a vezetőség úgy döntött, szabályozza az eladott termékek mennyiségét: nem engedik, hogy egyszerre két kilónál többet vásároljanak az emberek a „karantén termékekből”, ezáltal ügyelve arra, hogy mindenkinek jusson, és ne vegyék el egymás elől az élelmet a falubeliek. Eleinte furcsállták a szabályozást, de hamar alkalmazkodtak az emberek: mára oda jutottak, hogy ki-ki türelmesen állja ki a sorát az üzlet előtt, nem tapogatja össze a termékeket, és nem megy közel az elárusítóhoz sem, valamint körültekintő, és a szomszédainak, ismerőseinek is hagy élelmiszert a polcokon – ismertette a helyzetet az alkalmazott.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?