FRISSÍTVE - A fertőzöttnek hitt tíz újszülött felének negatív a második koronavírustesztje

FRISSÍTVE - Egy másik laboratóriumban újratesztelik azt a tíz temesvári újszülöttet, akiknek hétfő este pozitív lett a koronavírustesztje - jelentette be kedden késő este Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, aki reméli, hogy a hétfői eredmény hamis volt.

FRISSÍTÉS: A tíz kisbaba közül ötnek negatív lett a második koronavírustesztje. Az öt temesvári újszülött szervezetében nem mutatták ki a vírust, a környező megyékből származóknak igen.

A tárcavezető szerint egy esetleges hiba amiatt is becsúszhatott, hogy a páciensek néhány naposak voltak. Hozzátette: a tévedés valószínűségét növeli az is, hogy a koronavírus által súlyosan érintett országokban, Kínában, Olaszországban, Spanyolországban, nem találtak ilyen korú fertőzöttet.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) hétfő este közölte, hogy tíz újszülöttnél mutatták ki a koronavírus jelenlétét a temesvári kórházban. A tesztet elvégezték az összes gyerek édesanyjánál is, a kismamák teszteredményei negatívak.

Az első jelentések szerint április 1-jén 49 kismamától és ugyanennyi újszülöttől vettek mintát. A teszteket április 5-én és 6-án dolgozták fel. Tíz újszülöttnél pozitív eredményt kaptak. Az összes kismama teszteredménye negatív volt. A tíz kisbabából, akiknek pozitív volt a teszteredménye kilencet időközben már kiadtak a kórházból, valamennyien tünetmentesek.

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter sürgős epidemiológiai vizsgálatot rendelt el, és azt mondta: ismét tesztelni kell az újszülötteket, a családjukat és a szülészet személyzetét.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja

(Nyitókép forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?