Egészségügyi maszkok készültek a szatmárnémeti színház műhelyeiben

A Harag György Társulat kezdeményezésére az Északi Színház varrodái mosható egészségügyi szájmaszkok gyártásába kezdtek, eddig több mint 1300 darabot gyártottak le a rászorulóknak.

A színház közleménye szerint a koronavírus-fertőzés esélyét jelentősen csökkentő egészségügyi maszkokból a nehéz anyagi helyzetben levő idősek és szociális segélyezettek kapnak a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal Szociális Igazgatósága által szétosztott élelmiszer csomagokban.„Régóta gondolkozunk a lehetőségeken, hogyan tudnánk segíteni a járvány elleni védekezésben, illetve hogyan tudnánk társadalmilag is minél hasznosabb tevékenységeket végezni. Amellett, hogy online előadásokkal kedveskedünk a nézőknek, együttműködünk a helyi rádióval és az oktatási tevékenységbe is szerettünk volna bekapcsolódni, valami sokkal kézzelfoghatóbb segítségnyújtásban is részt szerettünk volna venni, magyarországi kollégáinkhoz hasonlóan, akik – ahelyett, hogy kényszerszabadságra vonulnának – közösségi munkák felvállalásával teszik hasznossá az intézményeiket” – mondta Bessenyei Gedő István társulatigazgató.

Szatmárnémetiben azok a hozzátartozó nélküli, 65 év feletti idősek, akiknek a havi jövedelme nem haladja meg az 1000 lejt, kérhetik a Szociális Igazgatóság segítségét a 0748-109853-os telefonszámon.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja

Kapcsolódók

Kimaradt?