Hivatalos: Hargita megye sem vírusmentes már


-A A+



Hargita megyében is van már igazoltan koronavírus-fertőzött beteg – erősítette meg csütörtökön a lapértesüléseket a prefektusi hivatal. Az eset a korábban kiadott országos statisztikákban még nem szerepelt.

A prefektúra közlése szerint egy Franciaországból március 23-án hazatért, azóta házi karanténban lévő személy fertőződött meg. Szerdán vettek tőle mintát, csütörtökön derült ki, hogy a koronavírus-tesztje pozitív. A beteget a székelyudvarhelyi városi kórház fertőző betegségek osztályára szállították, jelenleg orvosi felügyelet alatt van.

Információink szerint a fertőzött személy egy etédi férfi, akit korábban megbírságolták az elkülönítésre vonatkozó szabályok be nem tartása miatt. A fertőzésre azt követően derült fény, hogy szerdán elhunyt az édesapja. Azt még nem tudni, hogy az elhunyton végeztek-e tesztet. 

Úgy tudjuk, hogy az etédi férfit és a szerda este elhunyt édesapját csütörtök reggel a székelyudvarhelyi kórházba szállították. A Hargita megye keleti részében, Székelyudvarhelytől 22, a Maros megyei határtól alig 5 kilométerre található, mintegy ezer lelket számláló községközpontban a lakók bezárkóztak házaikba, a település rendfenntartó erőkkel telt meg, a néhány hete Franciaországból hazatért férfi házát kordonnal kerítették el.

A helyiek szerint a településen uralkodó feszültség szinte kézzel tapintható, mert mint mondják, a férfi és családtagjai folyamatosan megszegték a lakhelyelhagyási tilalmat. Úgy tudják, még a székelyudvarhelyi nagyáruházakba is bejártak, illetve gyógyszertárat is felkerestek, hogy orvosságot vásároljanak a férfi édesapjának kezelésére – számolt be a székelyudvarhelyi tudósítónk. Ezeket az információkat a hatóságok nem erősítették meg.

A kórház felkészült

A székelyudvarhelyi városi kórház felkészült arra, hogy ilyen eseteket fogadjon – tájékoztatott Zörgő Noémi, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtószóvívője. Az intézményben 25 ágy áll a fertőzött betegek rendelkezésére, de a kórházban már megkezdődött az ágyak felszabadítása, így szükség esetén ezt a számot növelni tudják.

A kórháznak korábban 6 lélegeztetőgépe, illetve 10 lélegeztetőgépként is használható altatógépe volt. Udvarhelyi, udvarhelyszéki vállalkozók adományaként előbbiek száma a múlt héten eggyel bővült, illetve szerdán további három lélegeztetőgép érkezett Mexikóból, ezeket át is adták már a kórháznak, ahol már több hete folyamatosan zajlik a szükséges eszközök, védőfelszerelések beszerzése.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X