Átszervezték és bővítették a sepsiszentgyörgyi kórház kapacitását

Az egészségügyi személyzet körében jegyzett koronavírus-fertőzések, és az ezért lezárt osztályok miatt a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház tevékenységét átszervezték, számolt be András Nagy Róbert. A kórház menedzsere szerint az átszervezés azt is szolgálta, hogy a fertőzöttek számának növekedésére felkészülve bővítették az intézmény befogadóképességét, így most egy időben a korábbi 100 helyett 350 pácienst tudnak ellátni.

András Nagy Róbert rámutatott: az átszervezésre azért is szükség van, mert a koronavírus-fertőzés miatt a szülészet-nőgyógyászat és újszülött osztályok mellett az intenzív terápiás osztály is karanténba került, vagyis lezárták. Eddig ugyanis a kórház hét alkalmazottját – orvosokat és asszisztenst - diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel. A lezárt osztályokat többször is fertőtlenítik, és igyekeznek mihamarabb újraindítani.Az átszervezés révén a kórház főépületét használják a koronavírussal fertőzöttek ellátására, a többi beteget pedig a jelenlegi fertőző különálló épületében látják el, vagyis gyakorlatilag megcserélték az épületek eddigi rendeltetését. A sepsiszentgyörgyi kórházban továbbra is két intenzív terápiás osztály működik. Ugyanakkor a régi kórházépületbe, a belgyógyászati szárnyba berendeznek két műtőt, és szétválasztják a radiológiát is, így külön vizsgálják azokat az eseteket, amelyeknél felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja.

A tüdőkórház különálló épülete is részben új rendeltetést kap, egy emeleten fogadják majd az onkológiai kezelésekre szoruló betegeket. András Nagy Róbert szerint az átszervezés azt is jelenti, hogy az érintett épületszárnyakat alaposan fertőtlenítik, és előkészítik, mielőtt elkezdik a betegek ellátását.A sepsiszentgyörgyi kórház menedzsere arra is rámutatott, hogy a járvány előtti időszakhoz képest 25-30 százalékra csökkent a sürgősségen jelentkező betegek száma, vagyis a háromszékiek már nem rohannak minden problémájukkal a sürgősségre. Az igazgató szerint egy ügyelet alatt 8-10 páciens jelentkezik a sürgősségen, vélhetően ez a valódi sürgősségek száma, mivel korábban minden, nem kimondottan sürgősségi panasszal is oda fordultak az emberek.

A Maszol kérdésére András Nagy Róbert elmondta: a sepsiszentgyörgyi kórházban van elég alkalmazott ahhoz, hogy el tudják látni a feladatokat, bár az egészségügyi személyzet feszített munkatempóban dolgozik. Ugyanakkor úgy szervezték a munkabeosztást, hogy mindig legyenek otthon is alkalmazottak, akik szükség esetén, ha valaki kiesik, akkor be tudnak lépni helyébe.

Újabb nőgyógyász hozta nyilvánosságra, hogy koronavírusos

Romulus Găzdac sepsiszentgyörgyi nőgyógyász a Facebook-oldalán tette közzé, hogy koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták. „Betegszabadságon vagyok, a sepsiszentgyörgyi kórház koronavírus-fertőzöttek számára elkülönített részlegében. Értékelem a megfelelő körülményeket, az egészségügyi személyzet szakmaiságát, és együttérző hozzáállását”- írja bejegyzésében az orvos, aki a szabályok betartását szorgalmazza, és optimizmusra biztat mindenkit, mert mint írja: a betegséget le lehet győzni.

Mint arról beszámoltunk a sepsiszentgyörgyi kórház hét alkalmazottja esetében mutatták ki a koronavírust a tesztek. Múlt héten András Pál, Kese Réka és Antal Álmos nőgyógyászok is nyilvánosságra hozták, hogy fertőzöttek. Carmen Stoica és Toma Áron nőgyógyászok közölték, a tesztjük negatív, tehát nem fertőzöttek.

András-Nagy Róbert kórházigazgató rámutatott: zajlott a találgatás a közösségi médiában, hogy kik lehetnek a fertőzöttek, ám a kórház nem elhallgat információkat, hanem a betegek jogai miatt nem közölhetnek neveket. Ugyanakkor az érintett alkalmazottakra bízzák, hogy nyilvánosságra hozzák vagy sem a koronavírus fertőzöttségüket.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja. 

Kapcsolódók

Kimaradt?