Koronavírus: újabb intézkedéseket vezet be az unitárius egyház

A Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának Elnöksége Istenbe vetett bizalommal, ugyanakkor aggodalommal követi a koronavírus-járvány terjedését, és lehetőségeihez képest mindent megtesz, hogy a gyülekezeti tagokat, a lelkészeket, valamint a tágabb közösséget óvja és segítse a nehéz időkben – közölte az unitárius egyház sajtóirodája, hozzátéve, hogy az illetékes hatósági szervek legutóbbi rendeletei alapján újabb intézkedéseket vezetnek be.

Március 18-tól felfüggesztenek minden zárt térben zajló vallási összejövetelt, beleértve a vasárnapi istentiszteleteket is. A szabadtéri istentiszteletek megtartását ugyan nem tiltják meg, de határozottan javasolják azok felfüggesztését is. A járványügyi elővigyázatosságon túlmenően döntésüket azzal is indokolják, hogy a hideg időjárás miatt további egészségügyi veszélyeknek lennének kitéve a résztvevő gyülekezeti tagok.

Amennyiben az egyházközségek elöljárói mégis a szabadtéri istentiszteletek mellett döntenek, akkor tartsák be a hatóságok által előírt rendelkezéseket, azaz 100 fő alá korlátozzák a jelenlevők létszámát, illetve tartassák be, hogy a személyek között 2–2,5 méteres távolság legyen. A lelkészek 25–30 percre korlátozzák a szabadtéri istentisztelet időtartamát. A személyes jelenlétű istentiszteletek helyett a rádió, televízió, világháló és közösségi média csatornáin követhető istentiszteleti- és imaalkalmakat javasolják, és fenntartják korábbi döntésüket, amely alapján minden keresztelési és esketési szertartás elnapolását rendelték el.

A temetési szertartások esetén – egyelőre, további intézkedésekig – a következőket rendelik el: a temetési szertartást csak és kizárólag szabadtéren lehet végezni, ugyanis a templomból, kápolnából, ravatalozóból, családi otthonból történő temetési szertartást határozatlan időre felfüggesztik. A családi ház udvaráról történő temetési szertartás csak abban az esetben engedélyezett, ha biztosítják a jelenlevők közötti 2–2,5 méteres távolságot, ugyanakkor a résztvevő személyek között – minden helyszínen – kötelező módon be kell tartani a 2–2,5 méteres távolságot.

Mindemellett 100 személynél többen nem vehetnek részt a szertartáson, mellőzik a gyászjelentők osztogatását, és arra is felhívják a figyelmet, hogy a jelenlévők csak nem használt, új papírzsebkendővel érintsék az arcukat, szemüket, orrukat, amit aztán haladéktalanul dobjanak el az arra a célra kijelölt szemétgyűjtő-helyre. A részvétnyilvánításkor a jelenlevők mellőzzék a kézfogást, az ölelést, illetve a testi érintkezésnek minden formáját. Ezek helyettesítésére azt ajánlják a 2–2,5 méterről udvarias meghajlással, biccentéssel és szóbeli részvétnyilvánítással fejezzék ki tiszteletüket.

A lelkészek ne vegyenek részt virrasztáson és halotti torokon, ugyanakkor próbálják meg lebeszélni a gyászoló családokat azok megtartásáról. Hasonlóképpen javasolják a temetői szertartás után a sok helyen szokásos, helyben elfogyasztandó, vagy hazavitelre előkészített csomagok kínálásának felfüggesztését. Hangsúlyosan kérik gyülekezeti tagjaikat, lelkészeiket és a tágabb közösséget, hogy tartsák be az illetékes állami hatóságok rendeleteit, bízva abban, hogy ezáltal sikerül megóvni minél több ember egészségét.

A romániai koronavírus-járvánnyal foglalkozó hírfolyamunkat itt olvashatja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?