Koronavírus Romániában: 246-ra nőtt a fertőzések száma

A Stratégiai Kommunikációs Csoport legutóbbi tájékoztatása óta (kedd 18 óra) 246-ra nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma az országban, azaz 29 új megbetegedést igazoltak – közölték a hatóságok a szerda reggeli hivatalos adatokat. 

A 246 igazolt esetből 19 személyt gyógyultnak tekintenek és elhagyhatták a kórházat. 

A Digi24 televíziónak Nelu Tătaru egészségügyi államtitkár úgy nyilatkozott: az újonnan diagnosztizáltak nagy része karanténban töltötte eddigi napjait, és van közöttük olyan, aki a koronavírus-fertőzés által sújtotta országokból tért haza (Spanyolország, Olaszország, Nagy-Britannia), és olyan is, aki fertőzött személlyel került kapcsolatba. 

Pozitív lett a koronavírus-tesztje 12 bukaresti, 7 Iași megyei, 3 Ilfov megyei, 2 Hunyad megyei és egy-egy Fehér, Bihar, Máramaros, Olt és Suceava megyei személynek. Korosztály tekintetében a betegek 1 és 72 év közöttiek.

Ezidáig Romániában 3 441-en vannak intézményes karanténban, 23 679 személyt pedig otthonukban tartanak megfigyelés alatt. Továbbá 41 bűnvádi eljárást indítottak a hatóságok a betegség leküzdésének a meghiúsítása miatt. 

Hétfő (március 17.) 8 óra és kedd (március 18.) 8 óra között 7 885 hívás futott be az állampolgárok rendelkezésére bocsátott zöld számra, amelyen információkat kérhetnek a koronavírussal kapcsolatban. Az 112-es sürgősségi számon 1 395 hívást regisztráltak ebben a témában.  

A Stratégiai Kommunikációs Csoport felhívja a lakosság figyelmét, hogy csak a hivatalos forrásokból (kormány, egészségügyi minisztérium, belügyminisztérium, külügyi tárca, katasztrófavédelmi felügyelőség) származó információkat vegyék figyelembe, és információkért hívják a 0800 800 358-as számot. A külföldön élő román állampolgárok a +4021 320 2020-as számon érdeklődhetnek a koronavírust érintő hasznos információkról. 

A koronavírus romániai terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.

(Címlapfotó: Inquam Photos / Virgil Simonescu)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?