„Aki nem indult el, már lehetőleg ne is induljon el Magyarországra!”

A magyarországi határ átlépésével, valamint a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház intézkedéseivel kapcsolatosan üzent a lakosságnak Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Konrád Judit, a kórház menedzser-igazgatója. Az önkormányzati vezető figyelmeztetett: aki nem indult el, már lehetőleg ne is induljon el Magyarországra!

Borboly Csaba Facebookon közzétett videóüzenetében felhívja a figyelmet: azoknak, akik a koronavírus-járvánnyal érintett országok területéről érkeznek haza, kötelezően házi karanténba kell vonulniuk. A tanácselnök egyúttal azt javasolja, hogy a nyugati országokban élők, dolgozók lehetőség szerint inkább maradjanak helyben, ne vállalkozzanak a hazaútra.

Borboly Csaba figyelmeztetett: az érintett országokból hazatérőket szállító járművek sofőrjeire nézve is kötelező az elkülönítés. Ugyanígy, ha a hazatérők közvetlen kapcsolatba kerülnek az itthoni rokonokkal, ismerősökkel, ezzel számukra is kötelezővé válik az elkülönítésre vonatkozó kötelezettség. Azoknak, akik Magyarországra készülnek, azt üzente: a magyar állampolgárságú erdélyiek átléphetik ugyan a magyar határt, de inkább ne tegyék.

 

Az elnök hangsúlyozta, hogy akik hazatérnek, azonnal vegyék fel a kapcsolatot a Közegészségügyi Igazgatósággal (DSP), Hargita megyében a 0266-310-423-as, vagy a 0266-324-483-as telefonszámokon tehetik ezt meg. Borboly Csaba „megoldásra váró gondok” esetén a megyei tanács telefonszámát is ajánlotta (0266-207-700), valamint sürgős esetekre közzétette saját telefonszámát is (0744-399-282). Fontos információk lehetnek Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának elérhetőségei is: telefonszám – 0366-087-000, web: koronavirus.gov.hu, ill. konzuliszolgalat.kormany.hu.

A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy sajnálatos módon, a családtagoknak, hozzátartozóknak, ismerősöknek nincs lehetőségük részt venni temetési szertartásokon. A tanácselnök kiemelte, hogy a tilalom megszegői 10 ezer lejes büntetéssel számolhatnak.

Folyamatos a járóbeteg-ellátás

Konrád Judit, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzser-igazgatója az általa vezetett intézményben meghozott megelőző intézkedésekről számolt be. A szakember elmondta: már a kórház kapujában felállított sátorban kérdőíveket kell kitölteniük az odaérkezőknek, hogy lehetőség szerint kiszűrjék a koronavírussal érintetteket. A szülő nők számára külön megközelíthető bejáratot biztosítanak, ugyanakkor korlátozták a krónikus betegek beutalását. A szakember elmondta, hogy a járóbeteg-rendelő tevékenysége továbbra is folyamatos.

„Számos olyan intézkedést foganatosítottunk a kórházban, amelyek arra szolgálnak, hogy felkészüljünk egy esetleges vírus-fertőzés esetén és megfelelő módon tudjuk majd ellátni ezeket a betegeket” – mondta a menedzser, aki kiemelte: jelen pillanatban nincs pozitív eset Hargita megyében, de ha ez változni fog, nagy teher fog a kórházra hárulni. A kórház vezetője felhívta a figyelmet, hogy az intézmény honlapja számos hasznos információt tartalmaz.

(Nyitókép forrása: MTI)

A koronavírus romániai terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?