Gyergyóditró: kézről kézre jár a községben a Srí Lanka-iakat alkalmazó vállalkozónak szánt petíció

Egyelőre nem juttatták el a gyergyóditrói pékséghez azt a petíciót, amelynek megírásáról a január végi falugyűlésen döntöttek a helyiek. A Maszol információi szerint a nyílt levél kézről-kézre terjed a településen, a sajtóval nem kívánják megosztani a tartalmát.

Éppen egy héttel ezelőtt kellett volna elkészülnie annak a beadványnak, amelyben várhatóan az elmúlt hetekben a figyelem középpontjába került gyergyóditrói pékség tulajdonosait az alkalmazottakkal való jobb bánásmódra, a munkakörülmények javítására és az alkalmazások teljes törvényességére szólítaná fel a helyiek egy csoportja. A petíció megírását az elmúlt héten kezdték el a polgármesteri hivatalban, majd a nyilvánosság teljes kizárásával folytatódott a munka Biró Károly segédlelkész vezetésével.

A pékséggel szembeni és a vendégmunkások alkalmazása ellen tiltakozó akciók élére álló segédlelkész nem kívánta a petíció részleteit megosztani a sajtóval, mindössze annyit árult el a Maszolnak, hogy a pékség vezetőivel és a település polgármesterével is tartja a kapcsolatot. Biró Károlt múlt szerdai Facebook-bejegyzéséből az derül ki, hogy a beadvány elkészült, és azt valamilyen módon terjesztik a község lakói között.

 

A Maszol érdeklődésére Puskás Elemér, Gyergyóditró polgármestere elmondta: a beadványt Biró Károly kedden 10 órakor fogja hozzá eljuttatni. Hogy a továbbiakban mi lesz a petíció sorsa, arra sem a polgármester, sem Biró Károly nem adott egyértelmű választ.

Mint ismert, Ditróban január közepén állt munkába két Srí Lanka-i pékmester, akiket a pékséget működtető helyi vállalkozó munkaközvetítő cég segítségével szerződtetett, miután megelégelte, hogy nem talál helyben megfelelő munkaerőt. A sötét bőrű pékeket bevándorlóknak tekintette a község lakosságának egy része, és ellenségesen viszonyult hozzájuk.

 Az ombudsmani hivatal megállapította: a pékségben alkalmazott vendégmunkások érkezése a pékség tulajdonosai és egyes volt alkalmazottai között régóta meglévő gazdasági jellegű konfliktust élesztett fel, és ez a kiéleződött helyzet vezetett egyes személyek szélsőséges és intoleráns megnyilvánulásaihoz.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?