Koronavírus: egyik gyanús esetnél sem igazolódott be a fertőzés Romániában


-A A+



Romániában nem jegyeztek egyetlen koronavírus-fertőzéses esetet sem jegyeztek eddig – közölte vasárnap este az egészségügyi minisztérium.

A tárca közleménye szerint fertőzésgyanús esetek voltak Kolozsváron, Temesváron, Konstancán és Bukarestben is, de egyik személy megbetegedését sem a Kínából terjedő, új típusú koronavírus okozta. E szerint nem mutatták ki az eddig több mint 50 halálos áldozatot szedő vírust sem a Kínából nemrég hazatért filharmonikusoknál, sem annál az utasnál, aki rosszul lett a Tel Aviv-Bukarest Ryanair-járaton.

A minisztérium közölte azt is, hogy jelenleg Kínában tartózkodik egy 25 tagú, mioveni-i néptánccsoport, amelynek érkezése kedden délután várható Pekingből. A csoportot „különleges óvintézkedésekkel” fogadják majd a bukaresti nemzetközi repülőtéren. A közlemény emlékezetett, hogy az összes fertőzésgyanús esetet a Bukaresti Matei Balș Járványkutató Intézethez irányítják.

 

Arról, hogy miként készültek fel a román hatóságok az új típusú koronavírus terjedésére, itt írtunk részletesebben.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X