Elhalasztott rezidensvizsga: utcára vonulnak az orvostanhallgatók


-A A+



Szerdán 17 órától Kolozsváron, Iași-ban és Craiován is utcára vonulnak az orvostanhallgatók az idei rezidens vizsga körüli bizonytalanságok miatt.

A tüntetéseket Facebookon jelentették be, kezdeményezői maguk a diákok.

Mint írtuk, a hatodéves orvostanhallgatók október 4-én szembesültek azzal, hogy az eredetileg november 17-ére beütemezett rezidens vizsgát december 8-ra halasztják. A döntés mögött politikai csatározások húzódnak: a kormánypárt szerint az államelnök a diákok jövőjét tette kockára azáltal, hogy nem nevezett ki ügyvivő tanügyminisztert Daniel Breaz helyére, akinek megbízatása szeptember 17-én lejárt. A rezidens vizsgát Sorina Pintea egészségügyi miniszter szerint amiatt nem lehet megtartani, hogy az országnak nincs oktatási minisztere.

A romániai orvostanhallgatók egyesületeit tömörítő szövetség pénteken japánsztrájkot hirdetett a rezidensvizsga időpontjával és metodológiájával kapcsolatos bizonytalanság és a meghirdetett helyek kis száma miatt. „Nem normális, hogy végzett diákok ezreinek nehezítik meg az életét, olyan végzetteknek, akik Romániában szeretnének karriert építeni, de egy helyben topognak, mivel a számukra meghatározó jelentőségű vizsga politikai huzavona témájává vált” – mondta Teodor Cristian Blidaru elnök. A leendő orvosok azt is sérelmezik, hogy hiába kérték a probléma megoldását még a bizalmatlansági indítványról döntő parlamenti szavazás előtt, a politikai osztálynak ez nem jelentett prioritást.

 

Az országos szervezet kezdeményezését az Erdélyi Rezidens Orvosok Szövetsége is támogatja. Mint tömör állásfoglalásukban írták, a vizsga időpontja körüli bizonytalanság „dühítő és elfogadhatatlan”, és japánsztrájkra buzdítanak minden rezidens orvost és rezidensvizsga előtt álló hallgatót. „Ezen kényelmetlen állapot mellett ne felejtsük el, hogy továbbra is a vizsgán megírt jegy alapján rangsorolnak és használjátok ki az így nyert három hetet a vizsgaanyag alaposabb elsajátítására” – tanácsolták.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X