Japánsztrájkot hirdetnek az orvostanhallgatók a rezidensvizsga körüli kálvária miatt

Japánsztrájkot hirdettek és tüntetéseket helyeztek kilátásba a romániai orvostanhallgatók a rezidensvizsga időpontjával és metodológiájával kapcsolatos bizonytalanság, illetve a meghirdetett helyek kis száma miatt.

A romániai orvostanhallgatók egyesületeit tömörítő szövetség elnöke, Teodor Cristian Blidaru szerint az érintett intézmények képviselőitől egyelőre csak ígéreteket kaptak a probléma megoldására, ami azonban inkább időhúzásnak bizonyult, miközben a helyzet egyre súlyosbodik.

„Nem normális, hogy végzett diákok ezreinek nehezítik meg az életét, olyan végzetteknek, akik Romániában szeretnének karriert építeni, de egy helyben topognak, mivel a számukra meghatározó jelentőségű vizsga politikai huzavona témájává vált” – mondta Teodor Cristian Blidaru, aki szerint több gond is van a rezidensvizsgával: hiányos a bibliográfia, alacsony a meghirdetett helyek száma, de a legnagyobb gond az, hogy nincs egy szaktárca, amely megszervezné az idei vizsgát, amely így máris késik.

„Mától japánsztrájkba kezdünk, és ha a mai ülést követően a kormány nem fogalmaz meg álláspontot ezzel a témával kapcsolatban, akkor kész vagyunk tiltakozó megmozdulásokat szervezni” – tette hozzá az orvostanhallgatók képviselője.

 

A leendő orvosok azt is sérelmezik, hogy hiába kérték a probléma megoldását még a bizalmatlansági indítványról döntő parlamenti szavazás előtt, a politikai osztálynak ez nem jelentett prioritást.

A romániai orvostanhallagatókat, gyógyszerészhallgatókat és fogorvoshallgatókat tömörító szervezetek azzal a kéréssel fordulnak a többi diákszervezethez, állami intézményhez és egyetemhez, hogy támogassák őket a romániai egészségügyi ellátás javítását célzó kezdeményezéseikben, többek közt azáltal, hogy a karrierépítéshez kezdvező körülmények biztosítását vívják ki együtt a romániai fiatal orvosok, gyógyszerészek és fogorvosok számára.

Mint arról korábban beszámoltunk, Sorina Pintea egészségügyi miniszter a múlt héten jelentette be: az eredetileg november 17-re beütemezett rezidensvizsgát december 8-ra halasztják, indoklása szerint azért, mert Johannis államelnök nem nevezett ki új minisztert a tanügyi szaktárca élére. Bővebben itt írtunk a témáról.

Havonta 20 millió lejt veszít a gazdaság a Ziarul Financiar számításai szerint a rezidensvizsga körüli bizonytalansággal. Egy rezidens bruttó fizetése 5128 lej, ez nettó összegben 3000 ezer lejt jelent. Körülbelül 4000 rezidensi hely vár betöltésre. Ha minden helyet sikerül elfoglalni, akkor a kiadott bérek havonta 20 millió lejre rúgnak. Ez az összeg tehát a rezidensvizsga elmaradása miatt nem kerül be a gazdasági körforgásba, és nem is fizetnek utána adót és társadalombiztosítást.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?