Válságértekezlet a FIFA kongresszusa előtt


-A A+



Joseph Blatter elnök csütörtökön összehívta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hat konföderációjának vezetőjét - tájékoztat az Inforádió.

A szervezet sürgősségi bizottsága a legritkább esetben ülésezik, ráadásul két konföderáció eredeti delegáltja nem lehetett ott az ülésen, ugyanis az Észak- és Közép-Amerikát tömörítő CONCACAF kajmán-szigeteki elnöke, Jeffrey Webb, illetve a dél-amerikai szövetség elsőszámú vezetője, az uruguayi Eugenio Figueredo is a szerdán letartóztatott hét FIFA-tisztviselő között van.

Delia Fischer, a FIFA szóvivője azt közölte, hogy Blatter "a kialakult helyzetről tárgyalt" a jelenlévőkkel.

Az afrikai szövetség eközben egy közleményt adott ki, melyben továbbra is ellenzi a péntekre tervezett elnökválasztás elhalasztását a FIFA csütörtökön kezdődő tisztújító kongresszusán, egyúttal támogatásáról biztosította az ötödik ciklusáért induló Blattert. Nem sokkal később az ázsiai szövetség is hasonló közleményt adott ki.

A FIFA európai konföderációjának (UEFA) több tagja is azt mondta: a korábbi ötlettel ellentétben nem bojkottálják a kongresszust, de Ali bin al-Husszein jordán hercegre fognak szavazni.

Cameron lemondatná Blattert, támogatja az ellenjelöltet

David Cameron brit miniszterelnök csatlakozott azokhoz a felhívásokhoz, amelyek Sepp Blatter távozását szorgalmazzák a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) éléről a héten kirobbant korrupciós botrány miatt.

A Downing Street csütörtöki bejelentése szerint Cameron teljes mértékben egyetért azzal is, hogy az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) az egyetlen ellenjelölt, Ali bin al-Husszein jordán herceg megválasztását támogatja a FIFA elnöki tisztségére.

A brit kormányfői hivatal szóvivője szerint Cameron azt is helyesnek tartja, hogy a FIFA nagy nemzetközi szponzorai újragondolják a szövetségnek nyújtott pénzügyi támogatást, ha Blatter nem hajlandó távozni.

Mi lesz a 2018-as világbajnoksággal?

A Downing Street illetékese ugyanakkor nem nyilatkozott arról, hogy London igényli-e az Oroszországnak ítélt - Anglia által is megpályázott - 2018-as világbajnokság pályázati eljárásának újraindítását.

Csütörtökön a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt hivatalos közleményben szorgalmazta, hogy ha a pályáztatási folyamatot a FIFA nem indítja újra, akkor a vb-re kijutó országok rendezzenek "ellentornát" 2018-ban és 2022-ben is.

John Whittingdale brit kulturális miniszter, akinek felelősségi körébe tartoznak a sportügyek is, a londoni alsóházban tartott csütörtöki tájékoztatójában mindazonáltal kijelentette, hogy "még nem jött el az ideje" a következő labdarúgó-világbajnokságok bojkottjának, de "valamit természetesen tenni kell" a FIFA elleni korrupciós vádak ügyében.

Arra a képviselői kérdésre, hogy az Egyesült Királyságot alkotó nemzetek labdarúgó-szövetségeinek nem kellene-e kivonulniuk a FIFA-ból, ha Blattert pénteken ismét elnökké választják, Whittingdale azt mondta: számos lehetőség felmerül, köztük "a nukleáris opció is", vagyis a nemzeti labdarúgó-szövetségek FIFA-tagságának felmondása, de a döntéssel meg kell várni a FIFA tisztújító folyamatának végét.

A brit kulturális miniszter szerint "korántsem meglepő" a korrupcióval gyanúsított vezető FIFA-tisztviselők őrizetbe vétele, mivel a FIFA "mélységesen korrupt" szervezet. Whittingdale szerint a legutóbbi fejlemények "szánalmas epizódja" is ezt bizonyítja.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X