Kizárják a sportból a kolozsváriakat terrorizáló ökölvívót

Kizárni készül az Országos Ökölvívó Szövetségből a 16 éves kolozsvári Alexandru Macingót a szövetség elnöke, Leonard Doroftei a sportoló hétvégi elképesztő erőszakos cselekményei miatt.

Mint ismert, a hazai ökölvívás nagy reménységének tartott fiú gyanútlan járókelőkre támadt Kolozsvár belvárosában, több embert pusztán virtuskodásból egyetlen jól irányzott ütéssel földre tepert. Az öt áldozat közül hárman kórházi kezelésre szorulnak. "A történtek miatt Macingo búcsút vehet az ökölvívástól, mivel nem első alkalommal tanúsít erőszakos magatartást a szorítón kívül" – jelentette ki Leonard Doroftei, akit a citynews.ro idézett.

A portál beszámolója szerint a sportoló tavaly egyik ökölvívótársára támadt a szorítón kívül, akkor hat hónapra felfüggesztették a sportolói tevékenységét, viszont a szövetségi elnök szerint nem néznek el több kihágást a fiatal tehetségnek. Edzője szerint nagy veszteség a romániai ökölvívásnak Macingo kizárása, mivel az idén is eséllyel pályázott az országos bajnoki címre. 

A kolozsvár sportoló kétszeres országos bajnok, egyszer megnyerte a Románia Kupát is, 60 mérkőzésen egyetlen egyszer kapott ki. Az edző hozzátette, jól ismeri Macingo családját, akik rendes emberek, így érthetetlen számára a fiatalember viselkedése.

Kapcsolódók

Kimaradt?