BL-selejtező: továbbjutott a CFR és a Fradi, most jön a neheze

​A román bajnok Kolozsvári CFR idegenben, a magyar aranyérmes Ferencváros hazai pályán aratott 2–0-s győzelmet a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének szerda esti 1. fordulójában.

A koronavírus-járvány miatt csak különleges belügyminisztériumi engedéllyel utazhatott el máltai meccsére a CFR. Alig több mint két héttel a hatodik bajnoki címe megszerzése, és alig másfél hetes felkészülés után a kolozsvári csapat nem is tudott könnyen felpörögni a találkozóra, a szívósan védekező Florianának pedig az első félidőben a vendégek összes lövését sikerült blokkolnia – olvasható a Nemzeti Sport tudósításában. (A mérkőzést egy máltai tévécsatorna sem közvetítette, így a hazai televízióadók sem tudták honnan átvenni a jelet; a máltai klub a youtube-videomegosztón közvetített a meccset.).

A második játékrészben gyorsan megadta magát a máltai bajnok védelme, Michael Pereira balról beadott szöglete után a hosszú oldalon érkező Mike Cestor fejesével vezetést szerzett a CFR. A kolozsváriak ezt követően át is engedték a labdát és a kezdeményezést a hazaiaknak, akik viszont közeli szabadrúgásaikkal sem tudtak élni: egyik lövésük sem talált kaput.

A mérkőzés legvégén a csereként beálló Cătălin Golofca egy ellentámadás végén a bal kapufa közeléből a hálóba fejelte Mario Rondón beadását, biztossá téve a CFR sikerét.

A kolozsváriakra a következő fordulóban a horvát Dinamo Zágráb vár.

Floriana FC–Kolozsvári CFR 0–2, gólszerzők: Mike Cestor (53.), Golofca (90+7.).

Megoldva a „svédcsavar”

A Ferencváros házigazdaként 2–0-ra legyőzte a svéd Djurgarden csapatát, és ezzel továbbjutott. A zöld-fehérek mindkét gólját Tokmac Nguen szerezte, a norvég állampolgárságú támadó a 33. percben 25 méterről bombázott a hálóba, a 62. percben pedig egy gyors kontra végén értékesített egy ziccert.

Nguen első gólja:

 

És a második…:

 

A Fradi a kvalifikáció második körében, amely ugyancsak egyetlen mérkőzésen dől el, az 51-szeres skót bajnok Celtic FC otthonában lép pályára jövő szerdán.

Ferencváros–Djurgarden IF 2–0, gólszerző: Nguen (33. és 62.)

A Slovan Bratislava küldöttségének egyik tagja megfertőződött koronavírussal, ezért a csapat nem léphetett pályára a feröeri KÍ Klaksvík otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának szerdai játéknapján. A meccset pénteken bepótolják, de a szlovák csapat a tartalékokkal és az ifikkel állhat csak ki, aki kedden az első küldöttséggel nem utaztak el a Feröer-szigetekre.

Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló, további eredmények:

  • Ararat-Armenia (örmény)–Omonia Nicosia (ciprusi) 0–1 – hosszabbítás után
  • Molde (norvég)–Kuopio PS (finn) 5–0
  • Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Riga FC (lett) 2–0
  • Celje (szlovén)–Dundalk (ír) 3–0 – a meccset a koronavírus-járvány miatt Budapesten rendezték
  • Dinamo Tbiliszi (grúz)–Tirana (albán) 0–2
  • Flora Tallinn (észt)–Suduva (litván) 1–1 – tizenegyesekkel 2–4
  • Buducsnoszt (montenegrói)–Ludogorec (bolgár) 1–3
  • Connah's Quay (walesi)–FK Sarajevo (bosnyák) 0–2
  • Sheriff Tiraspol (moldovai)–Fola Esch (luxemburgi) 2–0
  • KÍ Klaksvík (feröeri)–Slovan Bratislava (szlovák) – elhalasztva
  • Celtic Glasgow (skót)– Knattspyrnufélag Reykjavíkur (izlandi) 6–0
  • Qarabag (azeri)–FK Szileksz (északmacedón) 4–0
  • Legia Varsó (lengyel)–Linfield FC (északír) 1–0
  • Dinamo Breszt (fehérorosz)–Asztana (kazah) 6–3
  • Crvena zvezda (szerb)–Europa FC (gibraltári) 5–0

A győztesek továbbjutottak, a vesztesek az Európa-ligában, a selejtező 2. fordulójában folytatják az alábbi párosítás szerint;
bajnoki ág:

  • Kolozsvári CFR–Dinamo Zágráb (horvát)
  • Celtic Glasgow (skót)–Ferencváros
  • Young Boys (svájci)–KÍ Klaksvík (feröeri)/Slovan Bratislava (szlovák)
  • FK Suduva (litván)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
  • Legia Warszawa (lengyel)–Omonia (ciprusi)
  • NK Celje (szlovén)–Molde FK (norvég)
  • Ludogorec Razgrad (bolgár)–Midtjylland (dán)
  • Dinamo Breszt (fehérorosz)–FK Sarajevo (bosnyák)
  • Qarabag (azeri)–Sheriff Tiraspol (moldovai)
  • KF Tirana (albán)–Crvena zvezda (szerb)

nem bajnoki ág:

  • Alkmaar (holland)–Viktoria Plzen (cseh)
  • PAOK (görög)–Besiktas (török)
  • Lokomotiva Zagreb (horvát)–Rapid Wien (osztrák)

Halasztás az Európa Ligában

Pénteken vagy szombaton rendezik a gibraltári Lincoln Red Imps FC és a koszovói FC Pristina keddről elhalasztott mérkőzését a labdarúgó Európa Liga előselejtezőjében. A találkozót azért kellett elhalasztani, mert nyolc koszovói játékos koronavírus-tesztje pozitív lett. Bár a csapat elutazott a miniállamba, ott a hatóságok nem engedélyezték a mérkőzés megrendezését.

Az FC Pristina közösségi oldalának szerdai beszámolója szerint az európai szövetség (UEFA) úgy döntött, hogy a meccset le kell játszani. A gibraltáriak pénteken, a koszovóiak szombaton szeretnének pályára lépni, ezért a találkozó pontos dátuma még nem ismert.

A Pristina színeiben nem léphetnek pályára olyan labdarúgók, akik tagjai voltak az eredeti küldöttségnek, ezért több koszovói élvonalbeli klub máris felajánlotta, hogy játékosok azonnali kölcsönadásával segít a fővárosiaknak. Az már eldőlt, hogy Ramiz Krasniqi lesz az alkalmi csapat vezetőedzője, aki korábban több időszakban, összesen 109 mérkőzésen már irányította az FC Pristinát. A párharc továbbjutója a luxemburgi Union Titus Pétange csapatával találkozik a selejtező első körében.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?