„Nagyon büszkék vagyunk rá” – díszpolgárrá avatják szülőfalujában a Puskás-díjas Zsóri Dánielt

Az Arad megyei Simonyifalván díszpolgári címet készülnek adományozni Zsóri Dánielnek, a MOL Fehérvár FC labdarúgójának, aki hétfő este a nemzetközi szövetség (FIFA) milánói gáláján átvehette az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat. A játékos édesapja még úgy is jó döntésnek tartja, hogy Magyarországra vitte játszani az akkor még kisgyerek fiát, ha manapság évente egyszer-kétszer látja csak személyesen. A csatár junior kori edzője pedig reméli, hogy jó tanácsadók állnak mellette, akik segítik feldolgozni a sikert. A világra szóló teljesítményre a Zsóri Dánielhez közel álló személyeket reagáltattuk. 

„Nagyon büszkék vagyunk rá, szinte hihetetlen!” – lelkendezett Haász Tibor, Tőzmiske polgármestere, amikor azt kérdeztük, nézte-e a tévéközvetítést a FIFA-gáláról.

Közigazgatásilag Tőzmiskéhez tartozik az Aradtól hatvanöt kilométerre északkeletre, a Körös-közben fekvő Simonyifalva, ahonnan Zsóri Dániel karrierje indult (bár a nagyváradi szülészeten látta meg a napvilágot, más kötődése nincs a Sebes-Körös-parti városhoz.) A polgármester örömét fejezte ki, hogy a Puskás-díj több mint egy évtizedes történetében először nyert magyar labdarúgó, azt meg, hogy a falujuk szülötte az illető, „kimagasló teljesítménynek” nevezte.

Haász Tibor polgármester szerint a helybéli románok, köztük a képviselő-testületi tagok is büszkék rá, de igaz, hogy sokan tőle kérdezték, hogy tényleg simonyifalvi születésű-e a játékos, mert még kisgyerek korában elkerült a településről. „Érdeklődőm majd a családnál, hogy mikor jön haza, mert szeretnénk méltón fogadni, és díszpolgári címet adományozni neki. Azt hiszem, mind egyetértünk abban, hogy megérdemli” – mondta az elöljáró, hozzátéve, hogy a falubeliek egy emberként szurkolnak Zsórinak, hogy épüljön fel a mostani könnyebb sérüléséből, váljon alapemberré a Fehérvár első csapatában, és meg se álljon a válogatottságig.

Korán kezdte a légiós életet

Mintha a sors akarta volna így: amikor elkértük a polgármestertől a Zsóri család elérhetőségét, épp mellette ment el az utcán a játékos édesapja, Zsóri Szilárd, így csak át kellett adnia neki a telefont. Mint kiderült, Dániel „futballista-dinasztiába” született, mert az apja 15 évvel ezelőtt hagyta abba az aktív játékot, és sógora is a helyi csapatot erősítette.

„Dani pici korától mindig rúgta a labdát – idézte fel kissé meghatódva. – Aztán negyedik osztály végén megkérdeztük tőle, hogy lenne-e kedve Békéscsabán focizni és tanulni. Egy hét gondolkodási időt kért, és a végén, ha nem is túl lelkesen, azt mondta, hogy megpróbálja.”

Láttuk, mi lett a vége...

Zsóri Szilárd jó döntésnek tartja, hogy fiát már zsenge korban „légiósnak” adta. „Itt elkallódott volna – ismerte el. – Próbálkoztunk Aradon is, hogy ott játsszon valamelyik csapatban, de sokkal nehezebb lett volna mindenféle szempontból.” Hiába a sikerek, azért nehéz az atyai szív. „Évente egyszer-kétszer látjuk – sóhajtott. – Amíg Debrecenben játszott, még el-elmentünk megnézni, de Székesfehérvár sokkal messzebb van.”

A Nemzeti Sportban Zsóri Dániel azt nyilatkozta, hogy a Puskás-díj a szülői házba kerül. Előkelő helyen lesz-e? – kérdeztük az édesapjától. „Persze, van egy polc, amolyan dicsőségsarok, ahol a kupái, érmei, kitüntetései láthatók, még a békéscsabai és a debreceni évekből, oda kerül ez is” – mondta.

Gyerekkori edzője szerint bármit megtesz a fociért

A békéscsabai Szokolay Focisuliban, majd az Előrénél két évig volt Zsóri Dániel edzője az aradi Erdei Viorel. A 14-15 évesek korosztályos bajnokságában harmadik helyezett lett az a csapat, amelynek Dani oszlopos tagja volt. „Ez a legfontosabb időszak egy játékos életében, ekkor dől el, hogy fizikai adottságai alapján milyen posztra kerül. Én akkor gyakorlatilag három csapatból építettem egyet, és a fiúk egy évvel fiatalabbak voltak az ellenfeleknél, de így is nagy versenyben voltunk a Honvéddal és az MTK-val, utóbbinak például négy gólt lőttünk a bajnokság végén” – mesélte a tréner.

A Puskás-díj kapcsán Erdei Viorel kissé visszafogottan nyilatkozott. „Egy sportolót nem szabad túlságosan dicsérni, főleg most korai még, amikor a pályája elején van. Ezzel a díjjal egy nagy feladatot is kapott, de remélem, hogy megbirkózik vele, és lesznek jó tanácsadók mellette, akik segítenek neki kezelni a sikert” – mondta.

A 19. születésnapját októberben ünneplő játékos idén februárban, akkor még a Debreceni VSC futballistájaként a Ferencváros elleni rangadó hajrájában csereként beállva, élete első NB I-es meccsén az utolsó percben ollózva lőtt győztes gólt.

A díjat érdemlő találatról az utánpótlás-nevelő edző elmondta, hogy tudatosan gyakorolták a mozdulatot. „Az első évben sokat gyakoroltuk az ollózást, de nem csak vele, a többiekkel is, ahogy például Aradon George Țucudeannal is azt csináltam. Ha megfigyelik, nagyon hasonló a két játékos stílusa” – mesélte Erdei, kiemelve Zsóri érdemeit.

„Szereti a focit és imádja a játékot, ezért nagyon könnyű vele dolgozni, mert bármit megtesz a labdarúgásért. Emellett roppant ambiciózus – jellemezte. – Született csatár, nagyon gólerős, az ifiben például az alatt a két év alatt szezononként több mint ötven gólt szerzett. Eredetileg balszélső, de én csatárt játszattam vele. Jól érkezik a beadásokra, kiválóan fejel és mindkét lábbal jól lő. S ami a legfontosabb: nem fél! Ezért tudott idáig eljutni.”

Erdei Vorel elárulta: mint mindenkivel, Zsórival is akadtak kamaszkori problémák, de ezeket meg tudták beszélni. „A nyáron például felhívott, s elmondta, hogy megértette, miért is voltam velük néha egy kicsit szigorúbb” – emlékezett vissza a tréner, aki hétfő este az elsők között gratulált a játékosnak, és megfogalmazta a játékosnevelés lényegét. „Az ilyen fiatal tehetségeknek játszaniuk kell, függetlenül a pillanatnyi formájuktól, vagy egy-egy rossz naptól. Ez az argentin futballiskola alapja is, nemrég olvastam. Sajnos sem a román, sem a magyar bajnokságban nincs ez így, mert nagyon eredménycentrikusak, pedig az a lényeg, hogy ezeknek a fiataloknak lehetőséget biztosítsunk.”

„Az egész magyar nemzet erőfeszítése benne van”

Szöllősi György, a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete szerint az, hogy Zsóri Dániel elnyerte a legszebb gólért járó Puskás-díjat, nemcsak a 18 éves támadó, hanem az egész magyar nemzet érdeme. „Bár úgy tűnik, a semmiből jött a fiatal Zsóri Dániel csodagólja és az érte nyert Puskás-díj, valójában az egész magyar futball, sőt miután határon túl született magyar fiatalról van szó, az egész magyar nemzet erőfeszítése benne van" – nyilatkozta a milánói díjátadó helyszínén az MTI-nek Szöllősi.

A Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke hozzátette, már a Puskás-díj létrejöttéhez is kellett magán Puskás Ferencen és az ügyet felkaroló özvegyén túl a Nemzeti Sport, a Magyar Labdarúgó-szövetség, a Puskás Akadémia közreműködése.

„Aztán ott van Zsóri gólja mögött a magyar bajnokság, mégis csak egy NB I-es rangadón született a találat. A fiatalokat előszeretettel a csapatba állító Herczeg András, az egyik legsikeresebb aktív magyar edző személye révén ott vannak mögötte az edzők, a szakma képviselői. Akárhogyan is, de az egyik legszebb új stadionban született a gól, amelyet a fiatal nemzeti televíziós sportcsatorna, az M4 Sport rögzített és közvetített, s amelyért idejében megkezdte a lobbizást a szövetség" – fűzte hozzá.

Szöllősi György kijelentette, benne vannak a sikerben a szurkolók is, akiknek tízezrei a legjobb tíz közül a legjobb háromba segítették a találatot. „A többi pedig már történelem: a magyar csatárzseniről, Puskás Ferencről elnevezett globális díjat annak évtizedes története során először egy magyar futballista vehette át a FIFA-nak az egész világon figyelemmel kísért díjkiosztó gáláján. Talán nem kell mondanom, hogy mekkora öröm ez nekem azután, hogy 2006 végén, az ötletgazda néhai Csorba Istvánnal először beszéltünk a Puskás-díj lehetőségéről egy félreeső szerkesztőségi szobában" – mondta Szöllősi.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?