Új fejezethez érkezett a temesvári színháztalálkozó – Balázs Attila igazgatót kérdeztük

Szervezőcsapata részben átalakult, ezért új fejezethez érkezett, ugyanakkor továbbra is az eredeti koncepciót követi a Duna-Körös-Maros-Tisza eurorégió legizgalmasabb előadásait szemléző színházi találkozó, a TESZT. A felhozatalról Balázs Attila fesztiváligazgatóval beszélgettünk.

Május 20-án Radu Afrim kegyetlen játszmákról szóló temesvári rendezése, a Rabenthal nyitja a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozót, a záróelőadás pedig május 27-én a rendezvényre visszatérő budapesti Szkéné Színház Háy János-előadása lesz, a Nehéz, Bérczes László rendezésében, Mucsi Zoltánnal a szereposztásban. A szervezők közleménye szerint a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház soknyelvű, nyitott rendezvényének 11. kiadásán az őszinteségről és a korlátokat feszegető bátorságról, illetve az ezzel járó kényelmetlenségről szóló előadásokat láthatunk.„A fesztivál célja továbbra is az, hogy keresztmetszetet nyújtson arról, hogy mi történik ebben az eurorégióban, illetve arról, hogy ehhez hogyan viszonyulnak a különböző távolabbi országok. Azt szeretnénk, hogy minél színesebb legyen, mindenki tudjon válogatni: a temesvári közönség is színes és többféle dologra kíváncsi” – ismertette a válogatás szempontjait Balázs Attila, a temesvári magyar társulat és a fesztivál igazgatója.

Nem nőheti túl a színház kereteit a fesztivál

Gálovits Zoltán, a fesztivál egyik alapítója, korábbi művészeti vezetője januárban bejelentette, hogy nem folytatja munkakapcsolatát a színházzal és a TESZT-tel sem. A szinhaz.net portálon megjelent interjúban elmondta, hogy a döntése hátterében többek között az állt, hogy a színház igazgatója kisebb költségvetést szánt a fesztiválra, mint korábban.

Kérdésünkre Balázs Attila azt mondta, „a költségvetés arányos a színház költségvetésével, számszerűen kisebb, arányaiban pedig nagyobb. A színház költségvetése nem szűkült, de úgy a tavalyi évben, mint az idei évben elég sok anyagi probléma merült fel, éppen ezért nem tudjuk túlvállalni magunkat. Kénytelenek voltunk megszabni egy adott keretet, amelybe úgy a fesztivál, mint a színház 65. évfordulója is bele kell férjen, mint extra esemény. Ugyanakkor természetesen a repertoárnak is menni kell.”Mint mondta az, hogy most 25 előadás lesz, öttel kevesebb cím, mint tavaly, nem a költségvetés-csökkenés következménye. „Ha megnézzük, a tavaly nagyon sok one-to-one, azaz egy- vagy kevésnézős előadás volt. Most ugyanúgy minden este két vagy három előadás lesz, ez az adott napi produkciók technikai igényeitől is függ. Az előadások mellett idén sem maradnak el a workshopok, ahol elsősorban a fiatal teatrológus, dramaturg és színházi kritikus generáció kap lehetőséget magát kipróbálni. Az idei találkozó másik műhelymunkája pedig ezúttal a mozgásra, a kortárs balett és mozgáselőadások világára koncentrál, ennek vezetését pedig németországi cie. toula limnaois társulat vállalta magára. A fesztivál eddig kialakult arculatát ugyanúgy igyekszünk tartani” – magyarázta.

Visszatérő vendégek, új felfedezések

Ez az első év, amikor a TESZT nyílt felhívást hirdetett színházi- és performanszművészeti produkcióknak, erre 290 előadással jelentkeztek szabadúszók és hivatalos színházak egyaránt. Ezekről a színház alkalmazottai és a meghívott válogatók döntöttek: Vesna Stepanov, Orbán Enikő, Keresztes Franciska, Simona Donici, Daniela Șilindean, Tana-Kovács Ágnes és Balázs Attila.

Ezek az előadások ugyanakkor csak egy részét képezik a TESZT idei válogatásának. „Nem csak nyílt felhívás volt, hanem voltak felkérések is, illetve voltak adósságaink, amelyek a tavalyi kiadásban nem találták meg a helyüket, az ideiben viszont igen” – fogalmazott Balázs Attila.

A „felkutatott” és felkért társulatok egyike a Temesváron először fellépő koszovói Qendra Multimedia az előadás négy színésszel és néhány disznóval és néhány tehénnel és néhány lóval és egy miniszterelnökkel és egy Milka-tehénnel és néhány helyi és nemzetközi ellenőrző szervvel című produkcióval. Az albán nyelvű előadás cinikus látkép az aktuális koszovói és európai valóságról. A társulat több előadása közül esett a választás éppen erre, mondta el Balázs Attila, aki szerint a koszovói társulat színvonalas és újszerű.A balkáni helyzetet tematizálja a fesztiválra visszatérő szerb rendező, Kokan Mladenović idei előadása, a Jami körzet is. A szerb-magyar-montenegrói koprodukció kőszínházi és független előadók közreműködésében jött létre. Az előadás a nemzet fogalmát és a nemzetállamokat a 21. század high-tech világában vizsgálja, a történet Horvátország, Szerbia és Bosznia határán játszódik. „A puskaporos hordó még mindig ott van és bármikor robbanhat” – mutatott rá a darab felvetésére Balázs Attila.

Visszatér Temesvárra az olaszországi Marco Chenevier, aki 2016-ban már felrázta kényelmes passzivitásukból a nézőket, most pedig az Előadás a narancsról című produkcióval tovább feszegeti a színházi tapasztalat határait. Legújabb színházi kísérletét mutatja be a szintén visszatérő Lecce-i Koreja Színház, ismét jelen lesz Temesváron az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház, a két szabadkai magyar társulat: a Kosztolányi Dezső Színház és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata, valamint a már említett budapesti Szkéné is. Kokan Mladenović mellett visszatér Boris Liješević és Kárpáti Péter rendező is.

Nem szerepel a programban viszont két markáns alkotó, Urbán András és Schilling Árpád, akik több korábbi TESZT-en is jelen voltak előadásaikkal, sőt mindketten nyitóelőadást rendeztek. Urbán András állította színpadra a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház koprodukcióját, a Magyart, amely 2016-ban erős felütéssel nyitotta a TESZT-et. 2017-ben pedig a Zombori Nemzeti Színházban rendezett Gogoland című előadásával jött Temesvárra. Mint megtudtuk, idén nem készült el a válogatás idejére a szabadkai színházban rendezett produkciója. „A többi előadásáról pedig van tudomásunk, de az idei vonalba ezek nem fértek bele” – tette hozzá Balázs Attila.

Schilling Árpád 2016-ban A harag napja című előadással szerepelt Temesváron, 2017-ben pedig az Exit című, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház és a Zombori Nemzeti Színház koprodukciójában készült előadása nyitotta a színházi találkozót, az előadás kapcsán a rendező a Maszolnak is nyilatkozott. Balázs Attila szerint különös szerencse volt, hogy Schilling Árpádot tavaly sikerült elhívni. „Hosszas, legalább három éves munka és egyeztetés eredménye volt a tavalyi sikeres bemutató. Ő sajnos nem dolgozik túl sokat Magyarországon az utóbbi időben, így közelről nincs lehetőségünk meghívni előadását, ahol pedig dolgozik, azok egyrészt távolabb eső, eléggé nagy színházak, ahonnan kevésbé van elsősorban anyagi lehetőségünk előadást elhozni a fesztiválra. De nem azért mert mostohagyerek lenne - ahogy sok helyen az - nálunk a minőség meghatározóbb, mint a politika” – fogalmazott Balázs Attila.

Ismét a lenyűgöző bolgár performer zárja a fesztivált

A TESZT egyik legemlékezetesebb színpadi jelenléte Ivo Dimcsev bolgár performer, aki idén is visszatér a találkozó utolsó napján, ezúttal többedmagával. „Az eddigi meghívásokkor egy-egy régebbi produkcióját hoztuk, ez az idei viszont egy friss előadása, amiből csak részleteket láttunk ugyan, de a látottakból ítélve tagadhatatlan a produkció művészi értéke, illetve Ivo Dimcsev maga is garancia arra, hogy jó lesz ez az előadás” – ígérte Balázs Attila. Mint monda, a Sculptures című performansznak kisebb-nagyobb szereposztású változata is van, Temesvárra közepes szereposztással érkezik az előadó.

A Revizor portál videokritika-rovata a TESZT-re költözik

Upor László dramaturg idén nem vállalta az előadások utáni beszélgetések moderálását, helyette a Revizor kritikai portál munkatársai, Csáki Judit, Proics Lilla és Puskás Panna kérdezik az alkotókat. A mi asztalunk című videokritika-rovatot helyezik át gyakorlatilag Temesvárra a találkozó idejre, tudtuk meg Balázs Attilától.

2021-re készülve

A TESZT idei újdonsága a Temesvár - Európa Kulturális Fővárosa egyesülettel közösen szervezett ingyenes szabadtéri előadások sorozata. Egy spanyol, egy holland és két román produkciót láthat majd a temesvári közönség: a spanyol LOS INnato NO/Nato című táncelőadása a férfiszerepek érzelmi megközelítését kísérli meg, A konyha hisztis hercege, azaz a holland Bram Graafland egyszerre főz, orgonál és dobol, jelszava: „A koszosabb több!”, a temesvári Auăleu a közönséges halandók operáját mutatja be, a szintén temesvári Solidart Egyesület pedig az ’50-es években történt kollektivizálás kontextusába ágyazott dokumentarista előadást mutat be, ez lesz a Még egy verőfényes nap.„Ezeket az előadásokat is a fesztivál válogatta, de az egyesülettel közösen. Az ő kritériumuk az volt, hogy minél szélesebb nézőközönséget vonjanak be, éppen ezért azt szerették volna, hogy kültéri előadások legyenek. Az is kiemelten fontos szempont volt, hogy legyen közöttük helyi előadó is. Szerencsére ennek is eleget tudunk tenni” – magyarázta Balázs Attila. Mint mondta, a következő négy évben szeretnék bővíteni az együttműködést és saját produkciót létrehozni. „Ez lenne a következő lépés, de erről majd akkor fogok tudni többet mondani, amikor bemutatjuk” – szögezte le Balázs Attila.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?