Csernobili road movie, szkafanderes szerelem – filmélményeink a 19. TIFF-ről


-A A+

A TIFF keretében szervezett Magyar Napok filmjeiről írt élménybeszámolónk óta megnéztük Kocsis Ágnes új, magyar-román koprodukcióban készülő filmjét is, de láttunk egy őszinte, naplószerű dokumentumfilmet arról, hogy hogyan kapcsolhat össze két fiatalt az 1986-os csernobili katasztrófa, két fordulatos versenyfilmet és a romániai oktatási rendszernek tükröt mutató dokumentumfilmet.

Kocsis Ágnes: Éden

Az elszigetelődésre kényszerítő világjárvány legfeljebb csak távoli, sötét disztópiaként merült fel akkor, amikor Kocsis Ágnes alkotótársaival írni kezdte a betegsége miatt a külvilágtól hermetikusan elzárva élő Éva történetét, amely így még aktuálisabbnak hat. Semmi nem állhat távolabb az édentől, mint az a világ, amiben ez az Éva (Lana Barić) él: csak szkafanderben, rövid időre hagyhatja el speciális nyílászárókkal ellátott, elektronika- és kémiamentes lakását, ahol csak a testvére (Bocskor-Salló Lóránt) látogatja, amikor meg nem itt van, akkor egy klinikán végeznek rajta kísérleteket, hogy többet megtudjanak multiple chemical sensitivity (MCS) nevű tünetegyütteséről. Még az orvosok sem teljesen biztosak abban, hogy a köhögős pánikrohamokat környezeti hatások, és nem pszichés zavar okozza, ezért történhet meg, hogy egy peres ügy miatt Évát pszichiáterrel értékeltetik ki. Így jut be a lezárt lakásba András (Daan Stuyven), aki eredeti feladatát túlteljesítve egyre közelebb kerül Évához, a találkozás hatására pedig a nőben egyre hevesebben tör elő a vágy az örömre és gyönyörűségre (ez az éden szó jelentése), miközben tudja, hogy ami örömet okozna – az érintés, a természet, az emberek – az a halált is jelenti.A gyakran mozdulatlan kamera a magány és elszigeteltség tablóit mutatja, a fehér és szürke árnyalatokban játszó, steril tereket vagy a nagyvárosi közegben szkafanderben közlekedő Évát, a sokszor beazonosíthatatlan forrásból szóló sistergő géphang pedig szinte egyetlen pillanatra sem szűnik meg. Az érintetlen természetnek nyoma sincs ebben a világban. Ezzel is utal a film arra, hogy a magányért, amely Éva mellett a többi főszereplőt is belengi, talán éppen az ember a felelős. Akkor tudnánk még jobban átélni a 21. század nyugati társadalmának jellegzetes életérzését, ha a karakterek is három dimenziósak lennének, azaz életszerűbbek, ami nem minden esetben sikerült, talán az utószinkron miatt is, amelyre a nemzetközi szereposztás miatt volt szükség, és amely az írott szöveg merev keretei közé szorította a párbeszédeket. Vetítik még a TIFF-en csütörtökről péntekre virradó éjjel 0 órakor a Hójában. (Zsizsmann Erika)

Helena Maksyom, Adrian Pîrvu: Totul nu va fi bine

Az 1986-os csernobili katasztrófa utóhatásait kutató filmnek indul, de leginkább egy párkapcsolat történetévé válik az ukrán Helena Maksyom és a román Adrian Pîrvu személyes hangvételű dokumentumfilmje, a Totul nu va fi bine. Mindkét fiatal beteg – Adrian félig vak, Helena krónikus hátfájdalommal, daganatokkal küzd – és jó okuk van rá, hogy azt gondolják, mindez az őket magzatkorukban ért radioaktív sugárzás miatt van. Adrian az, aki először elindul, hogy magához hasonló áldozatokat keressen, így talál rá Helenára, akivel nemsokára egy párt alkotnak, és együtt kutatnak tovább, miközben egymást filmezik, és monológjaikat halljuk, vagy leteszik a kamerát és beszélgetnek előtte, illetve dokumentálják a különböző találkozásaikat.Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy Helena és Adrian állapota nem egyedülálló, sőt, sokan sokkal rosszabbul jártak, és a malformációk még a csernobili generáció gyermekein is jelentkezhetnek. „Normális gyerek vagyok vagy speciális?” – kérdezi egy 4-5 éves kislány, aki súlyos csont-deformációval született. Ez a kérdés lesz a több évet felölelő road movei tétje is Helena és Adrian számára: együtt tudnak-e élni testi korlátaikkal, állapotuk elkerülhetetlen romlásával, ki tudnak-e lépni az áldozatszerepből, elég erős-e a kapcsolatuk ahhoz, hogy a nehézségek ellenére együtt maradjanak. (Zsizsmann Erika)

Tim Mielants: Patrick

Egy idő után már nem zavart a sok petyhüdt pénisz és lógó mell Tim Mielants Patrick című filmjében, és sokkal inkább az foglalkoztatott, hogy hova tűnt Patrick kalapácsa. Flandria mélyén, egy erdőben vagyunk Rudy nudistatelepén, ahol különös hatalmi játék zajlik a tábort évtizedek óta működtető család és az érdekszövetségbe tömörült vendégek között. Amikor bekapcsolódunk a történetbe a tábort alapító Rudy már az utolsókat rúgja, a hataloméhes Herman elérkezettnek látja az időt arra, hogy átvegye a tábort a kicsit együgyű fiától, Patricktól. A harmincas évei végén járó örököst teljesen kizökkenti, hogy féltve őrzött kalapácsszettjének egyik darabja látszólag eltűnt, de ahogy kezd egyre határozottabban fellépni, sorra derülnek ki a közösség titkai.Későn érő fajta, őszinte és ártatlan Patrick, ezért a minden hájjal megkent, de tulajdonképpen csak békés nyaralásra vágyó nudisták kihasználják látszólagos gyengeségeit. Ketten is a szelíd óriás segítségére sietnek, így garantálva a happy endet. Mielants fimjét a TIFF versenyprogramjában vetítették, vászonra akkor kerül már csak Kolozsváron, ha szombaton este díjat kap. (Moldován Árpád Zsolt)

Bartosz Kruhlik: Supernova

Ugyancsak a versenyfilm kategóriában indult az idei TIFF-en a lengyel Bartosz Kruhlik Suprenova című alkotása. A történet a való életből inspirálódik, mifelénk is tucatjával tudunk hasonlóról: egy figyelmetlen nagymenő elgázolja az út mentén gyalogoló kisembert. Kruhlik azzal visz különös csavart a történetbe, hogy az áldozatok – egy anya és két fia – hozzátartozóit családi és szakmai vonalon is előtérbe tolja.Iwona férje unokatestvéréért, Slawekért hagyja ott alkoholista férjét, Mikhalt, amikor a tragédia megtörténik. A balesethez riasztják a rendőröket, elsőként épp Slawek ér a helyszínre, aki teljesen összeomlik. A történet másik főszereplője az elkövető, a varsói nagymenő, aki a halálos baleset után cserbenhagyja áldozatait, elkóborol az erdőbe, míg ügyvédje/tanácsadója meg nem győzi, hogy menjen vissza. Ekkor aztán elszabadulnak az indulatok, a feldühödött falubeliek, az alkoholos mámorból ébredő Mikhal és a fájdalomtól elgyötört Slawek is elégtételt akar venni. A film egyetlen helyszínen, a vidéki Lengyelország egy félreeső falujának határában, egy országúton történik, ott vívják meg az élet nagy belső és külső harcait. Vetítik még a TIFF-en augusztus 6-án, csütörtökről péntekre virradó éjjel éjféltől a Báthoryban. (Moldován Árpád Zsolt)

Alex Brendea: Profu’

A romániai közoktatást maga mögött hagyó, és nonkonformista utat választó Dorin Ioniță besztercei matematikatanárral ismerkedhetünk meg Alex Brendea dokumentumfilmjében. Az 54 éves férfinek élete a tanítás, de hosszú évek után rájött, hogy a jelenlegi oktatási rendszer nem neki való: a rengeteg papírmunka elveszi idejét a lényegről, és mint mondja, nem tud egy olyan rendszerrel azonosulni, amelynek egyik alapfeltétele, hogy a tanárnak mindig igaza van, a sokat kérdező diákot pedig szemtelennek aposztrofálják. Ezért lemondott a biztos állásáról, fizetéséről, és lakásában alakított ki egy osztálytermet, ahol gimnazistákat és középiskolásokat fogad matematika órákra. Rendhagyó eszközei talán elsőre szokatlanok lehetnek: közvetlen viszonyt ápol a diákokkal – akik ugyan ugratják őt és csipkelődnek vele, de a tisztelet és a jó modor mindannyiukról leolvasható –, nem fogja vissza magát véleményt nyilvánítani a romániai tanügyi rendszerről, és semmilyen külsőségtől nem jön zavarba – elszundikál a diákok mellett, míg azok feladatot oldanak, a cicái járnak-kelnek a padokon, és teljes nyugalommal meg is vacsorázik tanítványai előtt. Viszont vitathatatlan, hogy a tanárnak eredményei vannak: doktori képzést végzett volt tanítványaival tartja a kapcsolatot, 8-9-es matek-érettségi jegyet elérő diákok kerülnek ki a kezei alól. Egyengeti utukat, segít nekik a pályaválasztásban, logikus gondolkodásra tanítja meg őket és a tanulás szeretetére.

A dokumentumfilm határozott erénye, hogy nem hergel a romániai oktatási rendszer egésze ellen, nem jelenti ki, hogy minden rosszul működik, a pedagógusok egytől egyig kudarcot vallanak, hanem példát mutat arra, hogy lehet másképp is csinálni, hogy miért nem kell feladni, ha valaki nem találja a helyét a jelenlegi társadalmi berendezkedésekben, és hogy panaszkodás és kesergés helyett meg lehetett találni a módot arra, hogy felrúgva ugyan a hagyományokat, de azzal foglalkozzon az ember, amit szeret és amihez a legjobban ért. A TIFF-en már sajnos nem vetítik a filmet, de remélhetőleg hamarosan elérhető lesz a széles közönség számára, eddig csak fesztiválokon mutatták be. (Tasi Annabella)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X