Optimista gondolatok Mario Vargas Llosától

„Tudnánk-e élni a fikcióba menekülés nélkül?” – ez volt az alapkérdés, amit a keddi, kolozsvári beszélgetésen tett fel Gabriel Liiceanu. A válasz természetesen: nem. Hogy miért nem tudnánk, és miért nincs ok nagyon sötét borúlátásra, azt fejtette ki a Bölcsészkar Eminescu termében zsúfolódó hallgatóság előtt  Mario Vargas Llosa.

A perui, Nobel-díjas író harmadik napja tartja lázban Kolozsvár kulturális életét, miután vasárnap saját darabjának szereplőjévé vált a Nemzeti Színházban, hétfőn pedig átvette a Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktori kitüntetését.

A keddi beszélgetést az egyetem vezetősége egy kishitű pillanatában a Bölcsészkar Eminescu termébe tervezte, de mivel már másfél órával a kezdés előtt kiderült, hogy az érdeklődők fele se fog ide beférni, a hallgatóság egy részét a Shakespeare terembe, illetve az udvarra terelték, ahol élő közvetítés segítségével lehetett végigkövetni. Az Eminescu teremben így sem lehetett egy tűt a földre ejteni – Gabriel Liiceanu beszélgetése Mario Vargas Llosával az egyetem életének egyik mérföldköve, ahogy Corin Braga dékán is megjegyezte, természetes, hogy se diák, se tanár nem akart lemaradni róla.

A fikció nélkül az ember soha nem hagyta volna el a barlangot, vallja Llosa, aki szerint senki, egyetlen ember se elégszik meg a saját életével: száz és száz másik életet akar megélni, és ehhez a fikcióra, az irodalomra van szüksége. A literatúrán kívül azonban ma már egy sor más műfaj is kielégíti a fikció, a „más életek megélése” iránti igényünket, mondta Liiceanu: a film, a szappanoperák, az internet. Mitől olyan becses mégis pont az irodalom?

Valóban sokféle eszköz áll manapság rendelkezésünkre, de az irodalmat egyik sem tudja helyettesíteni, jött Mario Vargas Llosa válasza. A tévé, számítógép vagy mozivászon előtt ülve ugyanis csak passzív befogadó vagyok, amikor viszont olvasok, képzelőerőm, érzékenységem, értékrendszerem révén a folyamat aktív részesévé válok: a szavakat képekké alakítom.  Minden olvasmány egyedi attól függően, hogy ki olvassa, így aztán számtalan Don Quijote, Moby Dick vagy Bovaryné van. Ezért van nagyobb társadalmi hatása az irodalomnak, mint a képzelet másfajta termékeinek, véli az író.

Liiceanu: olvasók klubja versus nem olvasó tömegek

Romániában mindössze egymillió azoknak a száma, akik évente 6 vagy annál több könyvet olvasnak. Ugyanez a helyzet a világ többi részén is. „A történelem az analfabetizmus története, világunk egy irodalom nélküli világ. Statisztikailag az emberiségnek már nincs szüksége a kultúra kenyerére” – borongott Liiceanu, megtoldva gondolatmenetét azzal, hogy a könyvfogyasztók valójában egy klub tagjai, egy maroknyi ember a tévénézők, számítógépen játszók, youtube-ozók tengerében.

Mario Vargas Llosa azonban nem volt hajlandó közösséget vállalni ezzel a pesszimista látásmóddal. „Nem kell fatalitásként kezelni ezt a jelenséget, mert a történelmet mi írjuk. Minél többen fognak az irodalom felé fordulni, annál jobb lesz a világ” – billentette vissza a hangulat mérlegét az élő klasszikus.

Valóságshow-k és szappanoperák, az emberi gondolkodás elsilányítói

Az ember fikció iránti igényét tehát legmagasabb szinten az irodalom, az olvasás révén elégítheti ki, alacsonyabb szinten pedig a szappanoperák, vagy – ami Llosa szerint még ennél is rosszabb – valóságshow-k révén. Ez utóbbiak csak elaltatják az ember kritikai érzékét, az élet beszűkített kis szeletét mutatják be. Igazából a hatalom eszközei, arra akarnak kényszeríteni, hogy elfogadjuk a társadalmi jelenségeket anélkül, hogy megkérdőjeleznénk őket: kontrollálják, konformizmusra nevelik az embert.

„Ezek mögött a leegyszerűsített fikciók mögött bújnak meg a fajelméletek, dogmák, nacionalizmusok, mindazok az elméletek, amelyek felsőbbrendű és alsóbbrendű kategóriákba zárják az embereket. Ezzel szemben a nagybetűs irodalom az egyenlőséget teremti meg, soha nem támasztana alá olyanfajta diszkriminációt, ami az emberek lemészárlásához vezet” – jelentette ki a perui író.

Az irodalom a kritikai szellemet erősíti, ezért tartotta ellenségének, ezért próbálja cenzúrával kordában tartani a történelem valamennyi totalitárius rendszere. Az olvasásban a lázadás, az engedelmesség megtagadásának veszélye rejlik.

A szó mint az erotika eszköze

Romeó azon a bizonyos bálon a szavak erejével csábította el Júliát. A szó tehát az erotika eszköze, az erotika és a szerelem pedig kulturális termék. A testi vonzalom humanizált, tehát kreatív, érzékeny, művészi változata, vallja Llosa.

Persze, még a civilizált társadalmakban is vannak, akik nem erotikát, hanem egyszerűen csak szexet akarnak. Az erotika, akárcsak az irodalom, egy kisebbség tudásanyaga és produktuma – a többségnek pedig lehetősége van szabadon választani, hogy elfogadja-e ezt, vagy elutasítja. „Még akkor is, ha az olvasás csak a kisebbségé, óriási hatással lehet az egész közösségre” – állítja Llosa, hozzátéve, hogy a nácik és a kommunisták egyformán arra törekedtek, hogy visszakényszerítsék az egyént az arctalan, homogén közösségbe, a törzsbe, ahol nem lehet szó önálló gondolkodásról.

Egy szabad társadalomban nem mindenki éli meg egyformán a szabadságát. Vannak, akik a törzshöz tartozást választják: a szabadságvágy egyénenként eltérő, ugyanúgy, ahogy a szeretkezés módja is egyénenként más és más – tért vissza még egyszer a latinamerikai író egyik kedvenc témájához.

Egyetemes értékek: most akkor baj van vagy nincs baj?

Egy elfáradt, öreg és rosszkedvű Európa találkozása egy fiatal, lendületes és bizakodó Dél-Amerikával: ilyennek tűnt egy adott pillanatban Gabriel Liiceanu és Mario Vargas Llosa vitája. Mert míg az előbbi az egyetemes emberi értékek eltűnését, afféle morális világvégét vázolt fel, addig a perui derűsen jelentette ki, hogy mindent összevetve, az iránytű a normalitás felé mutat. „Amikor én fiatal voltam – mondta a 77 éves Llosa – minden arra utalt, hogy rossz irányba megy a világ. Mindenhol diktatúrák, kommunizmus, katonai zsarnokságok. De a kommunizmus összeomlott, és azért omlott össze, mert képtelen volt kielégíteni az emberi szükségleteket. Még két példa maradt a zsarnokságra, Észak-Korea és Kuba, de azt hiszem már senki nem képzeli azt, hogy ez a két rendszer képviseli az emberiség jövőjét. A legmegátalkodottabb ellenség: a kommunizmus megtört.”

Ugyanakkor elismerte: az értékek tényleg veszélyben vannak, és ennek a korrupció a legnyilvánvalóbb jele. „A 18-19-ik században , a liberalizmus megjelenésekor hittek benne, hogy a vallás értékeit a kultúra értékeivel lehet helyettesíteni. De ez nem így történt. A transzendenciában való hit elvesztése űrt hagyott az emberekben” – magyarázta az író, aki szerint ezt követően a kapitalizmussal együtt jött az értékek elsatnyulása, a kapzsiság és a gyávaság. Mario Vargas Llosa fontosnak tartotta leszögezni, ő maga nem gyakorló vallásos, de véleménye szerint a vallás az élet értelmének biztonságát adja meg. Az emberi társadalom nagy kihívása most éppen ez: kreatív választ adni a spiritualitás igényére, és ezt nem lehet leválasztani a vallástól.

A diszkrét hős: Llosa legújabb regénye

Befejezésként a perui író legújabb regényéről, A diszkrét hős munkacímet viselő könyvről beszélt, amely a „tökéletlen demokráciában”, azaz Peruban, annak is egy vidéki településén játszódik. Főhőse vállalkozásba kezd és minden jó megy mindaddig, amíg meg nem jelenik a maffia... „Ismerve a szerző gondolkodását, nem a maffia fog győzni” – vélte Liiceanu, „hisz Mario Vargas Llosa azt vallja, az irodalom kötszer a sebeinkre.”

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?