Abigail bulija – teltház fogadja Csíkszeredában a hármas koprodukciót

Minden jegy elkelt a Figura Stúdió Színház, a Csíki Játékszín és a Tomcsa Sándor Színház Abigail bulija című koprodukciójának csíkszeredai előadásaira. A Barabás Árpád rendezte darab a januári gyergyószentmiklósi bemutató után március 30-án és 31-én látható a megyeszékhely nagyszínpadra épített nézőterén.

A stúdió-körülmények között előadott történet szereplői ugyanabban az utcában laknak, ezért is szeretnék jobban megismerni egymást. Egyikük lánya, Abigail, házibulit tart a szomszédban; közben a felnőttek is szeretnék jól érezni magukat: ők is lazítanának, szórakoznának, elengednék magukat. A darab nagykorú szereplői kénytelenek feltenni egymásnak és maguknak azokat a kérdéseket, amelyeket néha elhallgatni volna jobb.„Úgy éreztem magam, mint egy Rolling Stones-koncerten” – mondta Mike Leigh az Abigail bulija 1977-es színházi bemutatója után. A BBC még abban az évben felvette az előadást, majd két évvel később újra leadta tizenhatmilliós nézettséggel. A közönség őrjöngött érte: Abigail bulijáról sört neveztek el, és a mai napig tartanak Abigail bulija nevű összejöveteleket.

A Bethlen Gábor Alap (BGA) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatásával megvalósult előadásban Bartha Boróka, Kozma Attila, Szilágyi Míra, Vass Csaba és Máthé Annamária játszik, a szöveget Hamvai Kornél fordította, a díszletet Szűcs-Olcsváry Gellért, a jelmezeket Török Réka tervezte, a dramaturg Deák Katalin.

Kapcsolódók

Kimaradt?