„Hét nyelven beszél” a marosvécsi Kemény-kastélyt őrző csapat

Hét nyelven, köztük törökül és kínaiul is népszerűsítik a reneszánsz marosvécsi Kemény-kastélyt a szászrégeni Lucian Blaga Technológiai Líceum diákjai az Örökségünk Őrei vetélkedő keretében. A helikoni írók találkozóinak helyszíne gasztronómiai, irodalmi és filmes kalandozásokra késztette a fiatalokat, akik villáminterjúban számoltak be tevékenységeikről a Maszolnak.

Miért különleges épület a marosvécsi Kemény-kastély?

A marosvécsi Kemény-kastély azért különleges, mert történelmünk és kultúránk jelentős részének színterét képezi. Jeles történelmi személyiségeknek volt a birtokában és a XX. század első felében a kulturális élet bölcsője volt. Ha a kastély kövei mesélni tudnának, fontos történelmi tanúságnak örvendhetnénk. Mi szeretnénk ezek a mesélő kövek lenni, ezért is lett csapatunk neve Kemény K. Ő. (Kemény-kastély őrei).

A nemrég a tanügyminisztérium országos versenynaptárába felvett Örökségünk Őrei műemlékvédelmi vetélkedőbe a 2018-2019-es tanévben több mint 600 fiatal kapcsolódott be 13 megyéből. A Maszol sorozatban közli a regionális döntőkbe került csapatok rövid beszámolóit.

Mi volt a legizgalmasabb információ, amit megtudtatok róla azóta, hogy elkezdődött a vetélkedő?

Nagyon sok izgalmas információt tudtunk meg. Talán a legizgalmasabb az, hogy a kastélyok között valamikor alagutak léteztek, de érdekesnek találjuk báró Kemény János odaadását a színház megmentéséért: erdőiből adott el, a felesége, a görög származású Auguszta Paton tudta nélkül. Szintén nagy hatással volt ránk Auguszta nehéz gyerekkora, valamint az, ahogyan a falu lakosai segítségére siettek a Marosvásárhelyre kiköltöztetett családnak, még a románok is, ami bizonyíték arra, hogy jó viszonyban éltek.Melyik tevékenységeteket éreztétek a legsikeresebbnek? 

A legsikeresebb az interjú-összeállításunk volt, amelyet több mint százan megosztottak. De januárban Auguszta-napot is tartottunk, melyen volt néptánc, angolkeringő, balett, zongorakoncert, angol versírás és kastélytakarítás. Auguszta receptjeiből sütöttünk két alkalommal.Az Auguszta-vadászkastélyban csapatépítő néptánctábort tartottunk, ahol rengeteg „kincsre” bukkantunk, melyeket örömmel osztottunk meg Facebook-oldalunkon. Egy kisfilmet is készítettünk, amelyben bemutatjuk báró Kemény János és Auguszta Paton találkozását.

 

A magyar kultúra napján a helikoni írók műveiből tartottunk felolvasómaratont. Idegenvezető-képzésen is részt vettünk, így különböző nyelveken tudjuk bemutatni a kastélyt: magyarul, románul, angolul, németül, franciául, törökül és kínai nyelven.

A Berde Mária-napon versírással és palindrómírással próbálkoztunk. Ezeket a zeneszerző és szövegíró Szabó Előd továbbfejlesztette, és a regionális döntőn már be is mutatunk egy részt táncjátékkal. A legnagyobb tervünk egy rock-opera megvalósítása.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?