Örökségünk Őrei: versek ihletője, a marosnémeti Gyulay-kastély

Az 1830-as években épült, az 1848-as forradalom alatt feldúlt, majd helyreállított marosnémeti Gyulay-kastélyról egész kötetre való verset írtak az oda látogatók. Ezt a hagyományt folytatta a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kilencedikeseiből álló csapat, amikor slam poetry-versenyt hirdetett műemlék-védencük népszerűsítésére. Villáminterjút készítettünk az Örökségünk Őrei vetélkedő Hunyad megyei résztvevőivel, akik egy videóval is megleptek.

Miért különleges a marosnémeti Gyulay-kastély?

Még mindig meghökkent a tény, hogy épített örökségünk ezen gyöngyszeme fölött hány embernek átsiklik a figyelme. A kastélyt nem csak az teszi kiemelkedővé, hogy szorosan köthető Kuun Géza polihisztorunkhoz (a nyelvész, filológus, orientalista itt élt, és hozott létre levél- illetve könyvtárat, szerk. megj.), hanem számos más itt megforduló ember neve is. Járt itt többek között Téglás Gábor történész, iskolánk névadója, a dévai Királyi Főgimnázium igazgatója. Ezen kívül, a kastély kertje, ami már sok vers témájává vált, valamint a neoklasszicista stílusú épület hangulata és látványa, annak ellenére, hogy számtalanszor jártunk ott, minden alkalommal magával ragad.

A nemrég a tanügyminisztérium országos versenynaptárába felvett Örökségünk Őrei műemlékvédelmi vetélkedőbe a 2018-2019-es tanévben több mint 600 fiatal kapcsolódott be 13 megyéből. A Maszol sorozatban közli a regionális döntőkbe került csapatok rövid beszámolóit.

 Mi volt a legizgalmasabb információ, amit megtudtatok róla azóta, hogy elkezdődött az Örökségünk Őrei vetélkedő?

Talán az egyik legérdekesebb tény a kastéllyal kapcsolatban, melyről tudomást szereztünk az, hogy a kommunizmus ideje alatt a kastély területéről eltűnt számos irat, könyv és festmény nagy része még ma sem került elő. Keresésüket a jövőben már csapatunk is fontolóra vette. Ezen kívül rendkívüli meglepetést okozott nekünk, hogy a kastélyról írt számos verset egy kötetbe gyűjtötték, melynek lemásolt változata ma is tulajdonunkban van, míg az eredeti kötetet a dévai Magna Curia múzeum könyvgyűjteménye őrzi.A vetélkedő alatt eddig melyik tevékenységeteket éreztétek a legnagyobb megvalósításnak, legsikeresebbnek?

A csapat legnagyobb megvalósításai közé tartozik számos más rendezvényünk mellett az idén szervezett slam poetry-verseny lebonyolítása, melynek témájául a kastélyt és az azt körülvevő parkot választottuk. A verseny iskolánk számos kis- és nagydiákját megmozgatta, akiket a kastély bája gyönyörű versek megírására ihletett. Ezen kívül hatalmas megvalósításnak tartjuk, hogy tevékenységeink felkeltették úgy a román, mint a magyar közösség, illetve a román meg a magyar média figyelmét. A tény, hogy közösségünket segíthetjük, valamint épített örökségünket óvhatjuk, önmagában örömmel és sikerélménnyel tölt el.

Mutassatok egy általatok készített képet, rajzot, kollázst, videót, vagy bármilyen vizuális anyagot, ami szerintetek legjobban jellemzi az épületet, vagy a csapat épülettel kapcsolatos munkáját!

 

Kapcsolódók

Kimaradt?