Vincze Loránt szerint a belgák félvállról vették a terrorelhárítást

A Maszol megkereste a brüsszeli robbantásokkal kapcsolatban kedden este Vincze Lorántot, az RMDSZ külügyi titkárát, aki brüsszeli lakásában, családja körében követi a fejleményeket.

Érdeklődésünkre elmondta, hogy a belga médiában – a rendőrség és a terrorelhárító szervek kérésére - elkezdték nagyon megszűrni az információkat, hiszen nem akarnak segíteni a robbantások kitervelőinek abban, hogy egérutat nyerjenek.

Vincze Loránt elmondta, az Európai Parlament belső információs hálózatán egyelőre nem érkezett hír arról, hogy uniós hivatalnok is lett volna az áldozatok között. A hatóságok egyelőre a 34 halálos áldozat állampolgárságáról sem tájékoztatták a közvéleményt. Vincze is megerősítette, hogy a 200-nál is több sérült között van két magyar állampolgár is.

A Maszolnak azt is elmondta, hogy iskoláskorú fiát tanárai tájékoztatták az eseményekről. Osztályában nagyon sok gyerek összeomlott, a hallottak különösen megviseltek egy fiút, akinek az apukája épp a Maelbeek metrónál szokott leszállni munkába menet. Az iskola arról tájékoztatta a Vincze-házaspárt, hogy az iskolát nem zárják be, szerdán lesz oktatás.

Szerdán otthonról dolgoznak az EP alkalmazottai

Ezzel ellentétben az Európai Parlament arról értesítette az ott dolgozókat, hogy szerdán otthonról dolgozhatnak az alkalmazottak. A bejelentett három napos nemzeti gyász alatt sem lesznek kötelezően zárva az intézmények, mindegyik maga döntheti el, hogy megnyitja-e kapuit vagy sem. Ugyanakkor a zászlókat félárbocra eresztik, elmaradnak a koncertek, nagyrendezvények, így valószínűleg a belga-portugál barátságos labdarúgó-mérkőzés is.

Vincze Loránt szerint a belga állam nem helyez kellő hangsúlyt a nemzetbiztonságra, terrorelhárításra, tudomása szerint az egész országban alig kétszázan foglalkoznak ezzel a területtel. „Romániában két megyére esik ennyi szekus” – tette hozzá. Nem tartja kizártnak azt sem, hogy az európai iszlámista terrorizmus melegágyának tartott Molenbeek negyedben sincs beépített embere a belga terrorelhárításnak.

Miért nem emelték korábban a készültségi szintet?

„Molenbeek nem olyan nagy terület, egyenként át lehetett volna vizsgálni minden házat ennyi idő alatt. De a törvény szerint este kilenc és reggel öt óra között tilos házkutatást tartani, ez elképesztő” – tapintott rá a belga hatóságok tehetetlenségének okára Vincze Loránt. 

Szerinte érdemes arról beszélni, hogy Salah Abdeslam múlt pénteki letartóztatása után a belga hatóságok miért nem emelték fel a terrorkészültséget a legmagasabb szintre, ami fokozottabb készenlétet, ellenőrzéseket, katonai jelenlétet, az objektumok fokozott védelmét jelenti. Ezt a készültségi szintet csupán most emelték fel. Azt sem lehet tudni, hogy voltak-e információk készülő terrorcselekményekről az elmúlt napokban, ami szintén a készültségi szint emelését indokolta volna.

„Sajnos fel kell készülnünk arra, hogy ilyen események bárhol bekövetkezhetnek, egyelőre azt hiszem inkább Nyugat-Európában. Azt hiszem a hasonló cselekmények a váratlan jellegük, a káoszt és pánikot okozó hatásuk miatt mindig felkészületlenül fognak érni bennünket. Valószínűleg a Schengen-országokon belüli ellenőrzés átértékelésére, a terroristákkal szimpatizáló egyének elleni erősebb fellépésre lesz szükség. De ezek már a következő időszak kérdései lesznek, Európa egyelőre elégtelenre vizsgázik a polgárainak védelmére irányuló erőfeszítésekből ” – mondta az RMDSZ külügyi titkára. 

Kapcsolódók

Kimaradt?