Németh Zsolt: a legfőbb üzenet az, hogy a Székelyföld létezik


-A A+

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a vasárnapi Székelyek nagy menetelésének a legfontosabb üzenete az, hogy a Székelyföld, a székelyek léteznek. A magyar kormány a székelyeket és valamennyi határon túli magyart támogatja - mondta a politikus hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban egyre erőteljesebben bontakozott ki a történelmi, kulturális, szociológiai, filozófiai, ismertelméleti vita arról a kérdésről, hogy van-e egyáltalán Székelyföld. Ez a szokatlan, meghökkentő megmozdulás, amelyen 120 ezer ember alkotott 53 kilométeres menetoszlopot, erre e vitára adott csattanós választ: a székelyek léteznek - hangsúlyozta Németh Zsolt.

A kormány feladata, hogy a székelyeket, az erdélyi magyarokat és a határon túli magyarokat együttérzéséről biztosítsa, támogassa őket - mondta. A közigazgatási átalakítással kapcsolatban pedig a kormánynak egyértelművé kell tennie, hogy természetesen Románia dönt a területi felosztásáról, de figyelembe kell vennie az Európa Tanács kisebbségi egyezményét, amely szerint nem lehet hátrányosan megváltoztatni a közigazgatási területek átalakításkor a kisebbségek etnikai arányát.

A Székelyek nagy menetelésének három fő célkitűzése volt: Székelyföld legyen önálló fejlesztési régió, legyen önálló közigazgatási egység, és induljon párbeszéd a román kormányzat és az erdélyi magyarok képviselői között - fejtette ki Németh Zsolt, megjegyezve: "ne számítson arra román kormányzat, hogy az erdélyi magyarok letesznek erről".

Az államtitkár szerint ha az elmúlt időszakban és a székelyek menetelésén tanúsított egységet fenn tudják tartani az erdélyi magyar politika résztvevői, akkor van reális remény arra, hogy eredményt lehet elérni.Németh Zsolt arról is szólt, hogy nemcsak a szervezőket, hanem a román hatóságokat is elismerés illeti meg, amiért biztosították a gyülekezés és a véleménynyilvánítás jogát, amely a román demokrácia javára válik. Az államtitkár szerint ha Románia demokratikus állam, akkor nem fogja figyelmen kívül hagyni a 700 ezer székely ember akaratát.

   

   

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X