Éjféltől „élesíti” az SZNT a nemzeti régiók polgári kezdeményezés online aláírásgyűjtő felületét

Pénteken éjféltől, azaz szombaton 0 órától indítják el újra a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által a nemzeti régiók védelmében szervezett európai polgári kezdeményezés online aláírásgyűjtési platformját – közölte a szervezet a Facebook-oldalán.

Mint megírtuk, az SZNT azután döntött az aláírságyűjtés folytatása mellett, hogy szerdán az Európai Tanács is jóváhagyta az eredetileg május 7-én lejárt határidő fél éves meghosszabbítását. Bár korábban az Európai Bizottság és az Európai Parlament is rábólintott az SZNT kérésére, a szervezők nem vállalták annak a kockázatát, hogy az EiT esetleges vétója miatt kárba vesszenek az időközben összegyűjtött aláírások. A döntés megjelent az unió közlönyében is, így elhárult az akadály az aláírásgyűjtés folytatása elől – írta az SZNT.

A kezdeményezés célja, hogy a olyan jogszabály megalkotására vegye rá az Európai Uniót, amely védelmet és anyagi stabilitást biztosít azoknak a térségeknek, amelyekben az adott ország többségi nemzetétől eltérő etnikai közösség él.

Hogy az Európai Bizottság – az EU végrehajtó szerve – foglalkozzon a kérdéssel, egymillió aláírást kellett összegyűjteni hét tagállamból, de mindegyikben egy bizonyos számú minimális szignónak össze kellett jönnie. ezt a kvótát csak Romániában, Magyarországon és Szlovákiában sikerült teljesíteni, és legalább másik négy tagállamban folytatni kell a gyűjtést, még ha az egymilliós határt át is lépték. Az SZNT a koronavírus-járvány által okozott mozgáskorlátozásokra hivatkozva kérte a határidő meghosszabbítását.

Ma hirdették ki az új rendeletet az Unió Hivatalos Lapjában. Holnaptól lép hatályba, így éjfélkor visszakapcsoljuk az...

Közzétette: Székely Nemzeti Tanács – 2020. július 17., péntek

 

Izsák Balázs, az SZNT elnöke pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte: szombaton ismét élesítik az online felületet, így a kezdeményezést az Európai Unió minden tagállamából aláírhatják. Ugyanakkor önkénteseik is elindulnak az ívekkel, így aki még nem támogatta a kezdeményezést, az elkövetkező három és fél hónapban megteheti.

Hangsúlyozta, a kezdeményezés sikere nagymértékben attól függ, hogy mekkora lesz az európai legitimitása, mennyien támogatják. Legalább ötmillió aláírásra volna szükség 15-20 országból, vagyis túl kell teljesíteni a minimális feltételeket – hívta fel a figyelmet Izsák Balázs.

Kitért arra is, hogy a polgári kezdeményezések nem váltak túlságosan népszerűvé az unióban az elmúlt időszakban. Nyolc év alatt 74 polgári kezdeményezésből mindössze hatnak sikerült összegyűjteni a szükséges egymillió aláírást. Ez azt jelenti, nem vált be az uniónak az a célja, hogy hozzáférhetővé kell tenni az európai ügyek megoldását a polgárok számára – jelentette ki.

Az aláírásgyűjtés új határideje november 7.

(Nyitókép: Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke | Fotó: SZNT Facebook-oldal)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?