Egyszeri átutazást tesznek lehetővé Magyarországon a román és a bolgár állampolgároknak kedd éjjel

Kedden éjjel egyszeri átutazást tesznek lehetővé a román és a bolgár állampolgároknak a kijelölt tranzitútvonalon – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi Facebook-bejegyzésében.

A tárcavezető kifejtette: a nap folyamán többször is egyeztetett telefonon a bolgár és a román külügyminiszterrel, akik azt kérték, hogy Magyarország tegye lehetővé az Ausztriában rekedt bolgár és román állampolgárok hazatérését.

Szijjártó Péter kiemelte: „számunkra az elsődleges szempont a magyar emberek egészségének megvédése, ezt a célt szolgálják a határvédelmi intézkedéseink is". Mindezt figyelembe véve, kedd éjszaka egyszeri átutazást tesznek lehetővé a román és a bolgár állampolgároknak a kijelölt tranzitútvonalon, hazatérésük érdekében – közölte. Hozzátette: a részletekről a rendőrfőkapitányok megállapodtak.

A külügyminiszter hangsúlyozta: ezzel együtt Magyarország elvárja, hogy mind a román, mind a bolgár hatóságok értesítsék saját állampolgáraikat a magyar határvédelmi intézkedésekről, arról, hogy Magyarország területére csak magyar állampolgár léphet be személyi forgalom keretében.

 

Kitért rá: az osztrák hatóságoktól pedig elvárják, hogy tartsák fenn a rendet a határ osztrák oldalán és tegyék lehetővé a magyar állampolgárok és a teherforgalom számára a határátkelőhely használatát.

Bogdan Aurescu román külügyminiszter korábban humanitárius folyosó megnyitását kérte Szijjártó Pétertől, hogy Magyarországon keresztül utazhasson haza az a több mint 3500 román állampolgár, akik a magyar–osztrák határon, Hegyeshalomnál akadtak el, miután Magyarország a koronavírus-járvány miatt lezárta a határait a külföldiek előtt.

 
A külföldi koronavírus-helyzettel foglalkozó hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitókép: Délben csaknem húsz kilométeres torlódás alakult ki Hegyeshalomnál a közúti határátkelő osztrák oldalán | Fotó: MTI)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?