A Bethlentől Bethlenig címet viselő, Romsics Ignác történésszel készített interjúnkra érkezett levelekhez, amelyeket itt és itt közöltünk, Martin József újságíró, szerkesztő, egyetemi tanár, a Bethlen-család leszármazottja szól hozzá.

Bethlen Klárának a Maszol honlapján minap közölt leveléhez és Romsics Ignác akadémikus válaszához annyit fűznék hozzá, hogy emlékeim szerint Bethlen Béla leánya, néhai Martin Ferencné Bethlen Klára teljességgel elégedett volt az 1989-ben megjelent, Észak-Erdély kormánybiztosa voltam című kötettel. Bethlen Klára – nekem és sok családtagnak Kali néni – közeli rokonom volt, édesapám öccsének a felesége.

Mint a történelem és a család dolgai iránt érdeklődő fiatalember viszonylag gyakran fölkerestem őt Bartók Béla úti lakásában, s az egyik ilyen beszélgetésen örömmel újságolta édesapja emlékiratainak megjelenését, nagy elismeréssel nyugtázva az akkor már jól ismert - és elismert - történész, Romsics Ignác szerkesztői tevékenységét. Biztosan állíthatom, hogy további találkozóinkon sem ejtett egyetlen bíráló szót a kötetről vagy annak összeállítójáról. Hadd jegyezzem meg, hogy nagynéném – talán a végső elköszönés időszakát leszámítva – mindvégig megőrizte szellemi frissességét, eleven érdeklődését a tágas család vagy éppen a világpolitika iránt.

Végül egy megjegyzés, amely túlmutat e méltatlan vádaskodásokon: mind a kifogásait tavaly fölemlegető Kovács Attila Zoltán, mind pedig Bethlen Béla dédunokájának, Bethlen Klárának a levele kész ténynek tekinti azt, hogy 1988-1989 Magyarországán élt és virágzott a „figyelmes cenzúra”. Ez azonban tévedés, akkor már nem így volt; a történész szakma belső tájain nem jártam ugyan, de újságíróként jól ismertem a sajtó cenzurális viszonyait. Ezek alapján, kortárs résztvevőként, a tévedés nagyobb kockázata nélkül állítom, hogy a nyolcvanas évek legvégére a cenzúra szép lassan ki- és elhalt a magyarországi publikációs fórumokon, bárha 1990 előtt formálisan még diktatúra volt Magyarországon.

A kommunista egypártrendszer lebontása ugyanis bonyolult és összetett folyamatként zajlott, s ebbe beleilleszkedett az intézményes tiltások fokozatos elmaradása is. Az okok taglalása messze meghaladja e hozzászólás terjedelmi kereteit, elég legyen csak annyi, hogy a történelem nem szereti a visszamenőleges leegyszerűsítéseket. Akár tetszik, akár nem.

Budapest, 2020. május 16.                                    

Martin József