Kényszerszabadság: 400 ezer munkaszerződést függesztettek fel eddig


-A A+

Violeta Alexandru munkaügyi miniszter szerint eddig 400 ezer munkaszerződést függesztettek fel országszerte a koronavírus-járvány elleni védekezésként hozott megszorító intézkedések következményeként.

A miniszter pénteken jelentette be, hogy a kormány egyszerűsítette a koronavírus-járvány miatt bajba jutott cégek kényszerszabadságra küldött alkalmazottainak segélyezését. A tárcavezető azzal számol, hogy ezeknek az eseteknek a többsége megjelenik a munkáltatók kérvényeiben, amelyek a március 16–31. közötti időszakra esedékes támogatásra vonatkoznak. Mivel az elnöki rendelet szerint a rendkívüli állapot április 16-ig tart, a második összesítés az állam által átvállalt segélyezésről április végére várható.

A Profit.ro gazdasági portál által idézett szakértők szerint március és április folyamán több mint egymillió alkalmazott maradhat munka nélkül. A segélyezés átvállalásával az állam arra próbálja ösztönözni a cégeket, hogy ne bontsák fel a munkaszerződéseket, inkább átvállalja az alkalmazottaknak bruttó bérének 75 százalékával egyenértékű juttatás folyósítását, amelynek összege azonban nem haladhatja meg az országos átlagbér 75 százalékát.

A romániai koronavírus-helyzettel kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitókép: Violeta Alexandru munkaügyi miniszter | Fotó: gov.ro)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X